Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Több ezres elbocsátás az autógyárnál

Hét-nyolc ezer ember elbocsátását jelentette be a francia Peugeot-Citroen csoport, ami annál is kínosabb, mert éppen Párizsban gyülekezik az autós világ színe-java a hivatalosan szombaton kezdődő autókiállítás miatt.

Jean-Martin Folz, a csoport elnöke elmondta, hogy nem hosszabbítják meg ötezer franciaországi alkalmazott határozott idejű szerződését és további 2-3 ezer nyugdíjazandó dolgozó helyére sem vesznek fel újakat.

A mintegy 10.000 fős nyugat-európai leépítés fennmaradó része a briteket sújtja, pontosabban a rytoni gyárból küldenek el 2.300 embert.

Elemzők szerint a francia autókonszern kettős szorításban van, és úgy tűnik, hogy egyelőre nem is látják a kiutat. Tavaly óta csökken a cég piaci részesedése, a nyersanyagárak pedig szinte folyamatosan drágulnak.

Ezért a leépítések mellett a cég kénytelen húsz százalékkal visszafogni befektetéseit is, így leállítja a fejlesztések egy részét is, a gyártás egy részét pedig olcsóbb bérű közép- és kelet-európai országokba telepíti át.

A francia csoport idén már kétszer volt kénytelen lefelé módosítani idei árbevétel-lőrejelzését.

"A júliusi és augusztusi eladások nem voltak túl jók. Szeptember és október lesz a két kulcshónap" - mondta Jean-Martin Folz elnök, aki jövő januárban tölti be hatvanadik életévét és akkor nyugdíjba is megy.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×