Infostart.hu
eur:
361.64
usd:
315.39
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

A Suzuki-tulajdonosok kifejezetten rosszul járnak

A következő évtől a gépjárműadó számítási rendszere megváltozik, a súlyadót felváltja a teljesítményadó. Ez az új adó bizonyos esetekben akár kétszerese is lehet a súlyadó összegének.

Az eddigi súlyadót minden megkezdett 100 kilogramm után 1.200 forintos díjjal számolták ki. 2007-től viszont teljesítmény után kell fizetni a személyautók esetében.

Az új, teljesítményalapú adónál, a 3 évesnél fiatalabb kocsik esetében 300 forintot, a 4 és 7 év közötti autóknál 260, a 8-11 éves kocsiknál 200, a 12-15 éves gépjárműveknél 160, a 16-nál idősebb kocsik esetében pedig 120 forintot kell majd fizetni kilowattonként.

Az új rendszerben szinte minden gépkocsitulajdonos többet fog befizetni, mint 2006-ban.

Leginkább a kis- és alsó-középkategóriás autóval rendelkezők számíthatnak nagyarányú drágulásra.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai alapján Magyarországon a tavalyi évben értékesített 199.068 új személygépkocsi több mint 80 százaléka éppen a kis- és alsó középkategóriából került ki.

Az InfoRádió a teljesség igénye nélkül megnézte, és összehasonlította, hogy a módosítás hatására 2007-től miként alakulnak a személyautók után fizetendő adók.

Egy Volkswagen Passat, amely 1.900 köbcentiméteres motorral rendelkezik, 6,2 millió forintba kerül. Mivel 95 kw a teljesítménye, tulajdonosa ezután 28,5 ezer forint adót fizet majd.

Többet kell fizetnie annak, aki egy ennél olcsóbb Peugeot 307-es kocsit vásárol 1.600 köbcentiméteres benzinmotorral, 3,3 millió forintért. Ebben az esetben 1.500 forinttal többe, 30 ezer forintba kerül a gépjárműadó.

Ha az azonos márkájú és típusú autókat hasonlítjuk össze, attól függően, hogy dízel-, vagy benzines motorral szerelték fel azokat, akkor is az derül ki, hogy az átlagosan 300-500 ezer forinttal többe kerülő dízelautó után kevesebb adót kell majd fizetni, mint az olcsóbb, benzines motorral működő után.

Egy 1,3 literes Suzuki Swift esetében 2007-től 7.200 forinttal emelkedik az éves díj.

Az is előfordulhat, hogy egy öregebb autó után többet kell fizetni. Egy 10 éves 530-as, 3 literes dízel, 194 lóerős BMW-nél 12.200 forint a növekedés, míg egy hatesztendős 1,9 literes turbódízel Passat után csupán ezer forintot kell többletként befizetni.

Új autó esetén a sportkocsik kategóriájában változik a legnagyobb mértékben a díj. A Porsche Cayman eddigi súlyadója 20.400 forint volt, 2007-től már 88.800 forintot fizethet a Cayman tulajdonosa.

A motorkerékpároknál a legdrassztikusabb az adó növekedés. Egy 3 évnél fiatalabb, 1.000 köbcentis, 121 kw-os teljesítményű motornak évente akár 36 ezer forint is lehet az adója. Ez az összeg a tízszerese az eddigi éves súlyadónak.

Az önkormányzatoknak jó hír, hogy az eddig hozzájuk befolyt súlyadót felváltó adó is náluk marad, és a számítások szerint 4 milliárd forinttal több bevételt jelent, mint eddig.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×