Infostart.hu
eur:
362.15
usd:
316.89
bux:
0
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Irdatlan ütemben gazdagodnak a milliomosok

Már közel 9 millió dollármilliomos él a Földön - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amely feltárta azt is, hogy a gazdagok jövedelme tavaly gyorsabban nőtt a megszokottnál.

Tavaly 6,5 százalékkal nőtt a dollármilliomosok száma, vagyis azoké, akiknek a befektethető vagyona meghaladja az egymillió dollárt.

Ezt a határt 2005-ben 8 millió 700 ezer ember érte el - többek között erről számol be a Capgemini és a Merril Lynch. A vizsgálatból kiderül, hogy a milliomosok számának növekedésénél jóval nagyobb mértékben nőtt az általuk felhalmozott vagyon.

Csillagászati vagyonok

A listán szereplők tavaly több mint 36 100 milliárd dollárt, azaz mintegy 7 millió 906 ezer milliárd forintot (7.906.000.000.000.000 Ft) tudhattak magukénak, míg ez a szám 2004-ben "csak" 33 ezer 300 milliárd dollár volt. Ez 8,5 százalékos növekedést jelent.

A prognózisok szerint a listán szereplők összvagyona 2010-re a 44 ezer milliárd dollárt is elérheti. Ehhez hozzájárulhat, hogy a dollármilliomosokon belül tavaly 10 százalékkal nőtt az úgynevezett szupergazdagok száma, ők 30 millió dollárnál is nagyobb vagyonnal rendelkeznek. Közöttük jóval nagyobb az észak-amerikaiak aránya, mint az átlagos milliomosok között.

A legdinamikusabb vagyonosodást Dél-Koreában és Indiában mérték. Előbbi 2005-ben 21 százalékkal növelte milliomosai számát, India pedig alig kevesebb, mint 20 százalékkal, de Oroszország 17 százalékos növekedése is jelentősnek mondható.

Közép és Kelet-Európának sincs szégyenkezni valója, a térség tőzsdéinek növekvő forgalma miatt az átlagnál valamivel nagyobb arányban nőtt a milliomosok száma.

Vezet a részvény

És hogy honnan ez a nagy gazdagság? Főként cégeladásokból és a vállalkozói jövedelmekből, ezt követi a rangsorban a munkajövedelem és az öröklés.

Az elemzés szerint a több mint 36 ezer milliárdos összvagyon harmada részvényekben fekszik, több mint ötöde fix kamatozású papírokban, 16 százaléka ingatlanban, 13 százaléka pedig készpénzben és bankbetétekben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitva tartását – értesült a 24.hu. Józsefváros polgármestere, Pikó András az InfoRádióban arról beszélt, tudomása van az önkormányzatnak arról, hogy bizonyos dohányboltokban drogterjesztés és prostitúció szervezés zajlik, ezért kell korlátozni valamennyi trafik éjjeli nyitva tartását.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×