Infostart.hu
eur:
355.6
usd:
311.61
bux:
140514.84
2026. július 2. csütörtök Ottó

Gráf: tavaly megkétszereződött az agrártámogatás

A földművelésügyi miniszter szerint az elmúlt négy évben megkétszereződött az agrártámogatások összege Magyarországon. Gráf József elmondta: az idén több mint 400 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

A tárca vezetője közölte: ebben a kormányzati ciklusban 250 ezerről 600 ezer forintra emelkedett az őstermelők éves, adómentes bevételi összeghatára, a kistermelők kedvezményes adózására jogosító éves árbevétele pedig 3-ról 6 millió forintra nőtt, ezen belül 4 millió forintig lett adómentes.

A miniszter fontosnak nevezte, hogy elindult a SAPARD-program és bevezették a Földért életjáradék programot, amelynek keretében 53 ezer hektár földről 19 ezer tulajdonossal kötöttek szerződést.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Magyarország is tartott a paktumtól, de egymást falják fel az EU új szövetséges blokkjában

Magyarország is tartott a paktumtól, de egymást falják fel az EU új szövetséges blokkjában

Alig két hónappal az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás ideiglenes hatálybalépése után máris vita robbant ki a dél-amerikai országcsoporton belül a kedvezményes uniós exportkvóták felosztásáról. A jelek szerint a tagállamok a hosszú tárgyalások során nem dolgoztak ki közös rendszert a kvóták felosztására, ezért jelenleg egymással versenyeznek abban, hogy ki tudja előbb eladni limitált tarifák mellett az exportra szánt mezőgazdasági termékeit. A kialakult helyzet különösen Paraguayt aggasztja, hiszen az ország attól tart, hogy a nagyobb gazdaságok gyorsan kiszorítják őket a kereskedelmi paktum érdemi kedvezményezettjei közül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×