Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.12
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Manuel Hausdorfer limeART Photog

Emberfeletti teljesítmény egy osztrák kerékpárostól

Rekordidő alatt tekerte át Európát Wolfgang Fasching osztrák extrém kerékpáros: az 5656 kilométert tíz nap, húsz óra és 47 perc alatt tette meg.

Útja Gibraltártól a norvégiai Nordkapig tartott, közben mindössze 18 órát aludt, balesetet is szenvedett, és az időjárás viszontagságaival is meg kellett küzdenie. Az 52 éves sportoló pénteken 13.59 órakor érte el Európa legészakibb pontját.

Eredetileg 12 nap alatt tervezte a 30 ezer méter szintemelkedést tartalmazó utat megtenni, már ebből is látszott, hogy az 1998-ban Franz Kaserer által felállított rekord megdöntésére készül.

Az extrém kerékpárost nem kísérte a szerencse a EuropeCoast2Coast (Európa parttól partig) névre keresztelt vállalkozása alatt. Múlt pénteken a belgiumi Liege-ben közlekedési baleset érte, kórházba kellett vinni, ám csak horzsolásokat szenvedett. Az esés 17 órájába került. Az időjárás sem állt mellé: Spanyolországban 40 Celsius-fok feletti hőmérsékletet kellett elviselnie, az északi országokban viszont sok esőt és fagypont alatti hidegeket is.

"Csapatommal együtt jó időeredménnyel akartam teljesíteni a tervemet, ami a szerencsétlen, de komoly sérülés nélkül végződött baleset ellenére is sikerült. Őrületes megkönnyebbülést jelent" - mondta Fasching a beérkezés után.

A kerékpáros áttekert már Észak-Amerikán, Ázsián, Ausztrálián és immár Európán is, rekordidő alatt.

Háromszor nyerte meg a 4828 kilométeres, több mint 51 ezer méter szintemelkedést tartalmazó Race Across America nevű nonstop versenyt, 2002-ben pedig felállította a 24 órás kerékpározás világrekordját. "Egy híján minden kontinensen átkeltem, Afrika van csak hátra, ez a következő célom" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×