Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Barcelona, 2010. november 7.A templomszentelési misén résztvevő hívekkel zsúfolásig telt templom. Bazilikává szenteli fel a barcelonai Sagrada Familia (Szent Család)-templomot XVI. Benedek pápa 2010. november 7-én, kétnapos spanyolországi látogatásának második napján. (MTI/EPA/Ciro Fusco)
Nyitókép: Bazilikává szentelte fel a barcelonai Sagrada Familia (Szent Család)-templomot XVI. Benedek pápa 2010. november 7-én (MTI/EPA/Ciro Fusco)

130 éve épül, csodálja a világ, most építési engedélyt is kapott

Ezzel véget ért egy "történelmi anomália", a templom pedig "legalizálta helyzetét".

A barcelonai önkormányzat kiadta a Sagrada Familia bazilika építési engedélyét több mint 130 évvel a munkálatok kezdete után - jelentette be Janet Sanz városfejlesztésért felelős polgármester-helyettes pénteken sajtótájékoztatón. A politikus hangsúlyozta:

ezzel véget ért egy "történelmi anomália", a templom pedig legalizálta helyzetét.

Az építésért felelős alapítvány 4,6 millió eurót (1,4 milliárd forint) fizetett az engedélyét, amely tartalmazza az építési adót és az illetéket is - közölte.

A kiadott dokumentumban az önkormányzat 172 méterben maximálta az épület magasságát és 41 ezer négyzetméterben összterületét - tette hozzá.

Barcelona városa és az illetékes egyházi alapítvány két évig tartó tárgyalás után tavaly októberben jutott megállapodásra a helyzet rendezéséről.

Eszerint az építtető az engedély költségén felül tíz év alatt 36 millió eurót (több mint 11,5 milliárd forint) fizet a városnak.

A korábbi tervek szerint ebből 22 millió eurót fordítana a város a tömegközlekedési hálózat fejlesztésére, 7 millió euróból közvetlen föld alatti összeköttetést teremtenének a metró és a bazilika között. Négymillió eurót költenének városfejlesztésre a Sagrada Familia közvetlen környezetében, és tíz év alatt mintegy hárommillió eurót a környék takarítására, rendben tartására.

Az épület alapkövét 1882-ben fektették le, Antonio Gaudí építész egy év múlva vette át a munkálatokat, amelyeknek a megszállottjává vált. Mindent újra és újra áttervezett, 1910-től pedig felhagyott egyéb munkáival, életét teljességgel a Sagrada Familiának szentelte.

Az építkezésen remeteként élt, maga gyűjtött a költségekre egészen 1926. június 10-én bekövetkezett haláláig. Ám ekkor az épületnek még csak a negyede, egy torony és a keleti homlokzat volt kész.

Az azóta is épülő, időközben XVI. Benedek pápa által felszentelt bazilika befejezését 2026-ra, Antonio Gaudí halálának 100. évfordulójára ígérik.

A Sagrada Familia évi 4,5 millió látogatójával a legnépszerűbb műemlék Spanyolországban.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×