Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Zivatar Budapesten, a Fővám téren 2017. augusztus 6-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kiderült, milyen időt hoz a június, itt az előrejelzés

Dunsztba került az ország, nagyon sok eső jön, miközben melegszik a levegő, néhol 27 fok is lehet. Egész hétvégére kiadták már a riasztást.

Pénteken közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, a Dunántúl északnyugati részei lehetnek naposabbak. Elsősorban a déli és keleti megyékben lehet elszórtan zápor, néhol zivatar. Másutt kisebb a csapadék valószínűsége. A szél megélénkül, Sopron környékén és a Zemplénben olykor meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 8-13, a legmagasabb 19-23 fok között valószínű.

Szombaton, június elsején az ország déli, délkeleti felén többnyire erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, több helyen várható eső, zápor, egy-egy zivatar. Északabbra több napsütésre van kilátás, csak helyenként valószínű csapadék. A szél élénk, néhol erős lesz.

A leghidegebb órákban 10-16 fok lesz. Napközben 18-25 fokig melegszik a levegő.

Szombatra az egész déli és középső országrészre, így a fővárosra is kiadták a riasztást a heves zivatarok miatt.

Vasárnap, a hét utolsó és június második napján egyébként napos időre lehet számítani, de több helyen alakul ki zápor, zivatar is. A szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. A minimumhőmérséklet 10-16, a maximumhőmérséklet 22-27 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.

Hétfőn azután besárgul az ország, a mostani állás szerint mindenütt lehet zivatar, erős szél és jégeső, így az összes megyére riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×