Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kajálni fogjuk a Várkert Bazárt

Kulturális, közlekedési és gasztronómiai szempontból is fontos helyszínné kívánják tenni a Várkert Bazárt, mondta el az épületegyüttes frissen megnyílt éttermében rendezett csütörtöki sajtóbeszélgetésen a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára.

L. Simon László kiemelte, hogy a Várkert Bazár mára igazi rendezvényközponttá vált: a legutóbbi szombaton például 30 ezer látogatót fogadtak, akik közül ezren a kiállításokra is belépőt váltottak.

A Várkert Bazár fejlesztésének másik célja az volt, hogy az ingatlan a Budai vár közlekedési rendszerének is része legyen - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve: a feladat a mélygarázzsal, a mozgólépcsővel és a lifttel részben megvalósult, de ezek értelmét a következő két év fejlesztései fogják meghozni. A tervek szerint a vár gyilokjáróját felújítják és összekötik a BTM hátsó bejáratával, így a palota ebből az irányból is jól megközelíthetővé válik - közölte.

L. Simon László elmondása szerint EU-s pályázatban is vállalt cél továbbá, hogy a Várkert Bazár gasztronómiai szempontból is izgalmas helyszín legyen. Már működik egy delikát üzlet, egy éven belül szeretnék megnyitni a cukrászdát, egy hete pedig elindult a Várbazár étterme, melyet a pályázaton kiválasztott üzemeltető csaknem 100 millió forintos beruházással épített ki.

Pál Krisztián, a Bazaar Eclectica étterem ügyvezetője és Tisza Lajos, a melegkonyháért felelős vezető elmondták, a rendezvénytérben 40-45 főt, az Öntőház udvarra néző teraszon pedig akár 150-200 főt is vendégül tudnak látni.

Az executive séf saját tanyáján nevel kecskét, mangalicát, szárnyasokat, az étteremben így nem lesz állandó étlap, csak friss alapanyagokból készített napi ajánlat. A borlapon elsősorban magyar termelők tételei szerepelnek, de számos proseccót, cavát és champagne-t is tartanak - közölték az étterem vezetői.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×