eur:
404.35
usd:
373.76
bux:
74410.22
2024. október 28. hétfő Simon, Szimonetta

Orkán erejű széllel érkezett meg a vihar Délnyugat-Magyarországra

Heves zivatarok miatt több kistérségre másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat péntek délután. Orkán erejű szél okozott fennakadásokat péntek délután Zala megyében, az ország több pontján leállt a vonatközlekedés a vihar okozta műszaki gondok miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja szerint szinte egész Somogy megyében, Baranya megyében pedig a sásdi, szigetvári, szentlőrinci és a sellyei kistérségben heves zivatarokra kell készülni, amelyeket viharos erősségű szél, valamint jégeső is kísérhet.

Emellett több nyugati, dél-nyugati területen elsőfokú, citromsárga riasztás van érvényben. E szerint Vas, Zala, Veszprém, Tolna, Fejér, valamint Baranya megye több térségében kialakulhatnak hevesebb zivatarok erős széllel, és nagyobb jégdarabok hullhatnak.

Az előrejelzés szerint péntek késő délután és este előbb a nyugati határ közelében, majd a Dunántúl középső és délnyugati részein, késő este pedig az északi határ mentén is kialakulhat elszórtan zivatar, amelyekhez viharos, óránként 60-80 kilométeres erősségű szél és helyenként jégeső társulhat.

Orkán erejű széllel érkezett a vihar Zala megyébe

Orkán erejű szél okozott fennakadásokat péntek délután Zala megyében, fákat döntött ki és vezetékeket szakított le az erős szél, zavarok voltak az áram- és a mobilszolgáltatásban is.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyelete arról tájékoztatott, hogy a megye tűzoltói folyamatosan vonulnak, a legtöbb bejelentés Lenti, Zalaegerszeg és Keszthely térségéből érkezett. A szélvihar miatt több helyen fák dőltek ki és felső vezetékek szakadtak le.

A nagykanizsai tűzoltóság tájékoztatása szerint Oltárc és Valkonya között erdőtűz ütött ki. A tűzoltók még a helyszínen vannak, egyelőre nem tudni, hogy mitől gyulladt ki az erdő, de a viharos szélnek is köze lehet a tűz terjedéséhez.

A megyén végigsöprő orkán erejű szél számos településen okozott hosszabb-rövidebb áramszünetet, de kimaradások voltak a mobilszolgáltatásban is. A megye északi részén nagyobb mennyiségű eső is kísérte a vihart, Nagykanizsa térségében azonban az erős szél mellett alig hullott csapadék - tapasztalták az MTI tudósítói.

A Zalai Hírlap online kiadása szerint a 75-ös főúton Rédics és Lenti között elszáradt fák tetejét törte le a viharos szél az útra. Gutorföldén is több fát döntött ki a vihar, Csesztregen az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKTSZ) kerítését döntötte ki a szél, egy udvari pingpongasztalt pedig felkapott és odébb dobott.

Folyamatosan vonulnak a tűzoltók Vas megyében

Jelenleg is folyamatosan vonulnak a tűzoltók a péntek délután hirtelen kitört vihar okozta károk miatt Vas megyében - közölte a katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-vel.

A legsúlyosabb a helyzet Körmend, Vasvár és Győrvár térségében, ahol úttestre dőlt dőlt fák miatt eddig tízszer riasztották a katasztrófavédelmet, de folyamatosan érkeznek bejelentések.

Az országban több helyen nem járnak a vonatok

Leállt a vonatközlekedés az ország több pontján a vihar okozta műszaki gondok miatt péntek délután - közölte a MÁV.

A vasúttársaság közleménye szerint nem közlekednek a vonatok a székesfehérvári vonalon Mura és Gyékényes között a felső vezeték hibája miatt.

Szünetel a vonatforgalom a zalaegerszegi vonalon is, mert Zalaszentiván és Andráshida között több helyen fa dőlt a sínekre. Jelenleg tart a helyreállítás; a MÁV megrendelte a vonatpótló autóbuszokat - tették hozzá.

Mentik a Balatonon bajba jutott vitorlásokat

Vihar csapott le a Balatonra, folyamatosan menteni kell a bajba jutott vitorlásokat - tájékoztatott Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.

A vízi rendőrök összes hajóját bevetették már a másodfokú viharjelzés kiadásakor, valamivel 16 óra előtt, hogy akit lehet, kitereljenek a vízből. A vihar két órával később érkezett.

A bajba jutott vitorlásoktól - a fedélzetükön családokkal, gyerekekkel - folyamatosan érkezik a segítségkérés - mondta a rendőrkapitány, aki szerint rövid ideig erősebb szél fújt péntek este a Balatonon, mint július közepén, a Kék Szalag vitorlásverseny idején.

A vihar idején a térségben helyenként akadozott az áram- és az internet-szolgáltatás.

Címlapról ajánljuk
Parragh László: a magyar vállalkozások alapfilozófiája, hogy minél kevesebb külső beavatkozással hagyják őket élni

Parragh László: a magyar vállalkozások alapfilozófiája, hogy minél kevesebb külső beavatkozással hagyják őket élni

A versenyképes vállalkozásoknak olykor ki kell lépniük a komfortzónájukból ahhoz, hogy előnybe kerüljenek a piacon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke beszélt a Demjén Sándor-program előnyeiről, a vállalkozások problémáiról és a versenyképesség fontosságáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.28. hétfő, 18:00
Oroszi Beatrix
a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ igazgatója
Írásba adta a kormány: a fiataloknak járna az 5% alatti kamatozású lakáshitel

Írásba adta a kormány: a fiataloknak járna az 5% alatti kamatozású lakáshitel

„Szükség van új kollégiumok építésére és a fiatalok számára kedvezményes, 5%-os kamatozású lakáshitelre” – fogalmaz a hétfőn megjelent Nemzeti Konzultáció egyik válaszlehetősége. Ez alapján a bankok - elsőként a Portfolio által megírt - kezdeményezésének megfelelően kifejezetten a fiatalok számára tennék elérhetővé önkéntes banki vállalás alapján az 5% alatti THM-mel bíró piaci kamatozású lakáshiteleket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×