eur:
387.82
usd:
359.94
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely

Hogyan készítsük fel a gyereket az iskolaévre?

Szeptember első napjai még a rutinos iskolások számára is izgalmasak, de azoknak a kicsiknek, akik most kezdik az első osztályt, akár ijesztőek is lehetnek. A szülők azonban kellő felkészüléssel, odafigyeléssel nagyban megkönnyíthetik a nebulók első heteit.

Ideális esetben már a nyár utolsó heteiben érdemes kialakítani egy iskolához szoktató életritmust, hogy ez ne okozzon külön stresszt a kicsiknek - javasolja Kocsi Anikó, az Oxygen Medical pszichoterapeutája.

A szakember szerint fontos, hogy a korai kelést korai fekvés előzze meg, hiszen az alsó tagozatos gyereknek napi 10-12 óra alvásra van még szüksége - természetesen egyéni igénytől függően. Aki nem alussza ki magát, nyilvánvalóan kevésbé tud az új helyzethez alkalmazkodni, kevesebb energiája jut a tanagyag megértésére, vagy éppen az új társakkal való kapcsolatok kialakítására.

Nagyobb gyerekekkel hasznos elbeszélgetni és megegyezésre jutni a hatékony időbeosztásról, ami magában foglalja a tanulással, sporttal, különórákkal és barátokkal töltött időt. Azonban még egy kiskamasznál sem árt ellenőrizni az alvással töltött órákat, hiszen aki hajnalig ül a számítógépes játékok előtt, az a nyári szünetben legfeljebb délben kel fel, de ez a ritmus nyilvánvalóan nem kivitelezhető iskolaidőben.

Előre megbeszélt, jó terv esetén a gyermek önállóbban intézi feladatait, és akkor is tudni fogja a dolgát, ha a szülő éppen nem elérhető. Így a felnőttnek sem kell folyton ellenőriznie a csemetéjét, több ideje marad a más jellegű tevékenységekre, kirándulásra, társasjátékozásra, vagy akár a vacsora melletti beszélgetésre. Ha ez nem bevett gyakorlat még a családban, szakember segítségével is bele lehet "rázódni" egy újfajta családi kommunikációs stílusba - már néhány konzultáció alatt.

Keltsük fel az érdeklődést!

Sok kisdiákban nyilván van egy kis szorongás az iskolás élettel kapcsolatban, amelyen leginkább a szülő tud segíteni, elsősorban személyes példáján keresztül. Nagyon jó megoldás, ha már nyáron elkezdi mesélni a saját iskoláskori jó élményeit - remélhetőleg mindenkinek akad ilyen a tarsolyában. Ha másról nem, a barátokkal való megismerkedésről, az új "bandák" kialakulásáról, vagy éppen a kedves tanító néniről szóló elbeszélések bizalmat ébresztenek a gyerekben az új helyzettel kapcsolatban.

Az is hasznos, ha a tankönyvek beszerzése után a gyermek és a szülő együtt lapozzák át a fejezeteket, illusztrációkat. Így egyrészt kicsit képbe kerülnek az új tanévvel kapcsolatban, másrészt szóba lehet hozni, mi érdekli különösen a gyereket, illetve nagyobb iskolásként kiderülhet, mi nem volt világos számára korábban.Nem árt, ha a szülő is érdeklődést mutat azzal a sok újdonsággal kapcsolatban, amit a könyvekben talál, és érezteti a gyerekkel, milyen szerencsés, hogy ilyen sok érdekességről tanulhat, ennyire szép, színes könyvekből

"Játszani is engedd..."

Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a kisiskolások nem kis felnőttek, hanem még nagyon sokáig gyerekek. Óriási teljesítmény tőlük, hogy alkalmazkodnak a megváltozott követelményekhez, és olyan képességeket fejlesztenek ki magukban, mint az önkontroll, a fegyelem, a megfelelés. Ez pedig éppen elég megterhelő az iskolai idő alatt, így otthon ideális esetben már csak a játékra lehet figyelni.

Az önfeledt játék a gyerekek számára a készségfejlesztés remek eszköze, amire optimális körülmények közt a szabadban, és irányítás nélkül kerül sor. Vagyis ne kényszerítsük a kisdiákokat délután is a lecke fölé, inkább irány a játszótér, a focipálya, vagy éppen az otthoni közös játékok.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy semmiféle követelményt ne állítsunk a gyerek elé, de ne zsúfoljuk tele a napjait különórákkal és edzésekkel. Heti két-három edzés vagy egyéb kedvelt különóra természetesen nem árt, de ne akarjunk egyszerre idegen nyelvet, korcsolyát, zongorát és számítástechnikát tölteni a nebuló fejébe, hiszen így mindenből csak felületes tudása lesz, elfárad, és még az alaptananyagot sem tudja kellőképpen elsajátítani.

Bármilyen hihetetlen is, nem attól lesz okosabb egy iskolás, ha estig ül a "fejtágításokon", hanem ha sokat játszik, mozog a szabad levegőn, ha elég sokat alszik és egészségesen táplálkozik. Persze az sem árt, ha rendesen megtanul írni, olvasni és számolni - de ezt már nyugodtan a tanító nénire bízhatjuk.

Címlapról ajánljuk
Kész az új program, a merkeli örökséget hátrahagyva lépne kormányra a CDU

Kész az új program, a merkeli örökséget hátrahagyva lépne kormányra a CDU

A hatalom visszaszerzésére törekszik a német Kereszténydemokrata Unió (CDU). Németország legnagyobb konzervatív pártjának kongresszusa elfogadta az új programot: a hetvenoldalas dokumentum a korábbi, immár tizenhat éves programot váltja fel, amely felett eljárt az idő. A párt felett azonban aligha, a 2021-es választási kudarc után mára ismét Németország legerősebb pártjává vált.

Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez

A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. A Sulyok Tamás államfővel folytatott beszélgetésen a magyar köztársasági elnök elfogadta Peking meghívását.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×