Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Naponta legalább egy almát meg kellene ennie egy iskolásnak

Négyből egy kínai kisdiák azt mondja, túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy naponta egyen gyümölcsöt, míg mások egyszerűen csak azért nem szeretik a gyümölcsöt, mert a szüleik azt szeretnének etetni velük.

Ezek az eredményei annak a felmérésnek, amelyet a kínai gyermektáplálkozási egyesület készített az előző hónapban 1500 diák körében Pekingben, Sanghajban és Kantonban. Az eredmények szerint a diákok 28 százaléka nem evett minden nap gyümölcsöt, aki pedig igen, azok közül sokan nem ettek eleget.

Azoknak, akik nem ettek minden nap gyümölcsöt, a fele úgy nyilatkozott, nincs elég ideje erre, 40 százalék pedig a szüleinek áll ellent, akik rájuk tukmálják a gyümölcsöt. A gyümölcs pedig természetes forrása a tápláló elemeknek, és a testsúly kontrollálásában is szerepet játszik. A pekingi és kantoni iskolásoknak a 20 százaléka túlsúlyos, míg Pekingben ez az arány 30 százalék.

Egy pekingi táplálkozási szakértő szerint a diákoknak naponta legalább 150 gramm gyümölcsöt kellene enniük. De a gyümölcslé nem számít, mivel a gyümölcs maga több rostot és vitamint tartalmaz, mint a különböző levek, amelyeknek magasabb a cukortartalmuk és tele vannak tartósítószerekkel.

Szerinte naponta legalább egy-két szem almát meg kéne ennie egy iskolásnak, ha pedig nincs idejük máskor, akkor meg kellene engedni nekik, hogy a tanórák alatt egyenek. A szülőknek pedig biztatni kellene a gyerekeket a gyümölcsevésre, nem kényszeríteni.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×