Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ne higgyen el mindent: nem sokat érnek a horkolás elleni csodaszerek

Hiába a drága orvosságok és készítmények, a horkolás a legtöbbször nem múlik el - állítják brit fogyasztóvédelmi szakemberek, akik szerint a legtöbben nem is tudják horkolásuk okát, ezért hajlamosak arra, hogy mindenféle gyógymódot kipróbáljanak.

Az angol Which? fogyasztóvédelmi honlap kétezer, éjszakánként rendszeresen horkolót kérdezett meg arról, milyen készítményt vagy eszközt használtak, hogy abbamaradjon a horkolásuk.

A kutatásban résztevők közel háromnegyede mondta azt, hogy a vény nélkül kapható orvosságok egyáltalán nem használtak. A fogyasztóvédelmi szakemberek többek között olyan terméket is teszteltek, mint az állkapocs pozícióját megváltoztató, fogra erősíthető eszköz, az orrtapasz vagy egy rossz ízű spray.

A legtöbben az orrtapasszal próbálkoznak, de a megkérdezettek mindössze 19 százaléka mondta azt, hogy az hatásos. "Ez az eredmény egyáltalán nem meglepő, hiszen a legtöbb ember nem orrproblémák miatt horkol" - mondta a honlap szóvivője, aki hangsúlyozta: fontos lenne először is kideríteni a horkolás okát, és csak ez után vásárolni valamilyen készítményt. Általában az alvás közbeni testtartás, a túlsúly vagy az orr deformációja miatt alakul ki horkolás.

A vizsgálatban szereplő elmozdítható fogeszköz, amely szabaddá teszi a légutakat, 50 fontba, vagyis 16 ezer forintba kerül, de az egyik tesztelő elmondta: bár valamelyest csökkentette a horkolást, olyan kényelmetlen volt viselni, hogy nem használta újra.

A 19 milliliteres, 12 fontba (négyezer forintba) kerülő szájsprayről pedig valaki azt mondta, olyan rossz íze volt, hogy a kipróbálása után hozzá sem nyúlt többé.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×