Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A rákgyógyszer mellékhatása: eltűnik az ujjlenyomat

Egy széles körben használt, rák elleni gyógyszer egyik mellékhatása lehet, hogy "eltünteti" az ujjlenyomatot, ez pedig komoly gondokat okozhat azoknak a pácienseknek, akik külföldre utaznak - figyelmeztetnek amerikai orvosok.

Az Annals of Oncology című szaklapban megjelent cikkében Eng-Huat Tan szingapúri orvos leírta: egyik betegét, akit rákgyógyszerrel kezeltek, azért tartották több órán keresztül őrizetben egy reptéren az amerikai vámtisztek, mert nem tudták leolvasni az ujjlenyomatát.

A férfi nem bűnöző, és nem is terrorista, hanem egy daganatos betegségből felépült beteg, aki olyan gyógyszert szedett, amely miatt gyakorlatilag eltűnt az ujjlenyomata. A 62 éves férfi ugyanis miután jól reagált a kemoterápiára, és felépült rákos megbetegedéséből, három éven keresztül egy kapecitabin nevű gyógyszert szedett, hogy ne térjen vissza a rák. A szer egyik mellékhatása azonban az, hogy hámlás és hólyagok jelentkezhetnek a tenyéren, illetve a lábon.

Az illetőnek, akit a reptéren négy órán keresztül tartottak fogva, a vámtisztek azt tanácsolták, hogy szerezzen be az onkológusától egy papírt, amelyen szerepel, hogy ennek a gyógyszernek milyen mellékhatása lehet, így megkönnyítheti azokba az országokba a belépést, ahol ujjlenyomatot is vizsgálnak.

Eng-Huat Tan szerint blogoldalakon már több beteg is beszámolt hasonló tapasztalatokról. "Elképzelhető, hogy egyre növekszik azon páciensek száma, akiknél jelentkezik a gyógyszer melllékhatása, ám nem figyelnek fel rá, így bajba kerülhetnek a reptéren" - figyelmeztetett a professzor.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×