Infostart.hu
eur:
368.59
usd:
318.33
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Elfogták a Rózsaszín Párducok két tagját

Elfogták a világ ékszerkereskedőit immár több mint öt éve rettegésben tartó, a brit rendőrség által Rózsaszínű Párducoknak elnevezett bűnözőcsoport két feltételezett tagját Franciaországban. A többnyire a jugoszláviai háborút megjárt szerbekből, horvátokból és montenegróiakból álló társaság globális szinten működik: Japántól Monacóig fosztogatja az útjába kerülő luxus ékszerboltokat - a rendőrök szerint profi módon.

A hétfőn elfogott két szerb nemzetiségű bűnözőről a francia rendőrség azt feltételezi, hogy a Rózsaszínű Párducok vezetői közé tartoznak. A két gyanúsítottat, egy 36 és egy 38 éves férfit, a svájci rendőrség azonosította be azt követően, hogy múlt szerdán Lausanne-ban fegyveres rablást hajtottak végre egy ékszerbolt ellen, de végül Párizsban buktak le négy napos bujkálás után.

A francia rendőrök most azt remélik, hogy értékes információkat szerezhetnek a két letartóztatott férfitől. Az Interpolnak köszönhetően annyit már most is tudni lehet, hogy a mintegy 150-200 bűnözőből álló banda megrendelői a szerb, a horvát és az albán fővárosban székelnek, és mintegy harmincan lehetnek.

Õk adják ki a megbízást az egymással egyébként meglehetősen laza kapcsolatban álló bűnszervezet tagjainak. Ez utóbbiak, francia rendőrségi források szerint, a jugoszláviai háború veteránjai közül kerülnek ki, több nyelven beszélnek, és az egyik nyomozó szerint "egyáltalán nem érdeklő őket a halál".

"Tevékenységük" a világ minden tájára kiterjed: első rablásukat 2003-ban hajtották végre Londonban, de ismerik őket Párizsban, Tokióban, Genfben, sőt az egyesült arab emírségekbeli Dubajban vagy a világ egyik legjobban felügyelt városának számító Monacóban is. Az elmúlt öt év alatt mintegy száztíz rablást hajtottak végre és az általuk zsákmányolt ékszer értéke becslések szerint meghaladja a 100 millió eurót.

A rendőrök által az elmúlt években összegyűjtött nyomozati anyagból kiderül: a bűnözők minden betörés előtt alaposan felderítik a terepet. Általában egy jól öltözött, gazdagnak tűnő párt küldenek a helyszínre, akik a kiszemelt ékszerboltban nemcsak a legértékesebb portékákat mérik fel, hanem a megfigyelő kamerák és a riasztóberendezés elhelyezkedését, valamint a lehetséges menekülési útvonalakat is feltérképezik.

Biciklitől a faltörő autóig

A fegyveres rajtaütés a legváltozatosabb formákat ölti: Tokióban 2004-ben a bűnözők bicikliken, kerékpáros maszkban érkeztek a helyszínre, három év múlva Dubajban viszont két gépkocsit faltörő kosnak használva hatoltak be egy előkelő ékszerboltba.

A helyzet pikantériája, hogy a hírhedtté vált banda egyik feltételezett agytrösztje, egy bizonyos Nejbosa Denic az egyik genfi kórház takarítójaként dolgozik, és mindeddig nem sikerült lebuktatni. Monacóban nemrég sikerült elfogni viszont három, tucatnyi fegyveres rablással vádolt szerbet, egyiküket Dusko Poznannak hívják, őket ezen a héten állítják bíróság elé a kelet-franciaországi Chambéryben.

Egy korábban elfogott és börtönbüntetésre ítélt hírhedt szerb rabló, a 33 éves Dragan Mikic néhány éve megszökött egy közép-franciaországi börtönből, és a rendőrség szerint valamelyik nyugat-európai országban bujkál a szerb diaszpóra segítségével.

A hatóságok mindezzel együtt optimisták: úgy vélik, immár egyre inkább összeáll a kép, és képesek lesznek egyenként elkapni az ékszerkereskedők életét megkeserítő Rózsaszínű Párducok tagjait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×