S ha ez még nem lenne elég, a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb kutatásából ismét kiderült, hogy a magasság egészségügyi előnyökkel is jár: az átlagnál langalétább amerikaiakat - különösen a nőket - kevésbé veszélyezteti az időskori elbutulás.
A történelmi példák pedig azt mutatják, hogy a magas termet előfeltétele a nagyságnak: Bonaparte Napóleon és Ludwig van Beethoven is csupán 170 centi volt, Mahatma Gandhi pedig még náluk is alacsonyabbra nőtt.
A kivétel azonban ebben a kérdésben is erősíti a szabályt, az alacsony emberek élete tele van igazságtalansággal.
A várható magasságot részben az határozza meg, hogyan táplálták a gyermeket élete első két évében - magyarázza Tina Huang, a Tufts Egyetem táplálkozástudományi és öregedéssel foglalkozó intézetének kutatója. Ha a gyermek nem jut elegendő tápanyaghoz, akkor sem az agya, sem a teste nem fejlődik megfelelően.
Huang a Neurology című szaklapban számolt be az általa vezetett kutatás eredményéről. Ebből kiderül, hogy a nőknél a talp és a térd közötti távolság minden 2,5 centiméteres növekedése javítja a kilátásokat: 16 százalékkal csökkenti az időskori elbutulás és 22 százalékkal az Alzheimer-kór kialakulásának veszélyét. Hasonló, bár csekélyebb mértékű előnyt jelent ugyanez a férfiaknál is.
Azt a következtetés is levonták a kutatók, hogy a hosszabb lábszárú emberek tanultabbak, egészségesebbek - és elsősorban a nők - jobban is keresnek kurtább lábú társaiknál.
Obamára is igaz
Nem ez volt azonban az első kutatás, amelyből az derült ki, mennyivel rosszabbul járnak az alacsony emberek. A klasszikus példa a Pittsburgh-i Egyetem két munkatársának 1990-ben végzett vizsgálata, amelyből megtudható, hogy a vezető pozícióban lévők "jelentősen" magasabbak a beosztottjaiknál. Az eddigi 46 amerikai elnökválasztásból - amennyire az egykori jelöltek méreteit tudni lehet - 27-szer nyert a magasabb; ez történt az idén is, amikor a 185 centis Barack Obama simán verte a nála 15 centivel alacsonyabb John McCaint.
Érdekes egyébként, hogy a sikert nem a felnőtt, hanem a tinédzser kori magasság alapozza meg. 2004-ben a Pennsylvaniai Egyetem két és a Michigani Egyetem egy közgazdász professzora állt össze, és elemezte tízezer, 1958 és 1965 között született amerikai, illetve brit férfi magassági és béradatait.
Kiderült, hogy két, azonos magasságú felnőtt közül az keres többet, aki magasabb volt kamaszkorában - minden 2,5 centis különbség 1,5-2 százalékkal magasabb fizetést jelentett.
Van remény
Ezt a jelenséget azonban nem a gyermekkori táplálkozással, hanem a középiskolai klubokkal magyarázza a Michigani Egyetem közgazdász professzora, Daniel Silverman. "Vannak arra utaló bizonyítékok, hogy a magasabb srácok jobban kiveszik a részüket a társadalmi tevékenységből, mint alacsonyabb társaik, így hamarabb és könnyebben sajátítják el a sikerhez szükséges képességeket" - véli.
Van azonban remény az alacsonyak számára is, hiszen egészséges étrenddel, mozgással, élénk társadalmi élettel és agytornával csökkenthető az időskori elbutulás és az Alzheimer-kór kialakulásának veszélye.
Ráadásul az alacsony emberek között néhányan rendelkeznek az úgynevezett "matuzsálemgénnel", amelynek köszönhetően tovább élnek az átlagnál. Egy téren pedig kimondott előnyt élveznek az aprócska nők hosszú combú társaikkal szemben: kevésbé fenyegeti őket a combnyaktörés veszélye. Ennek magyarázata egyszerű a The New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint: a magasabb nők nagyobbat esnek.
Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról