Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Hibiszkuszteával a magas vérnyomás ellen

Ha valaki hat héten keresztül naponta három csésze hibiszkuszteát megiszik, emelkedőben lévő vérnyomása mérhetően csökken - ismertették az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán.

Valamennyi iparilag fejlett országban a felnőtt lakosság egynegyedét-egyharmadát érinti a magasvérnyomás-betegség, amely a szélütés vagy a szívinfarktus komoly kockázati tényezője. Világszerte jellemző, hogy az emelkedett vérnyomású emberek többsége vagy nem kap megfelelő gyógyszereket ennek javítására, vagy nem szedi pontosan az egyébként hatásos tablettákat.

Az öregedés kutatásával foglalkozó Diane L. McKay és munkacsoportja úgy látta, hogy a vérnyomásemelkedés sokszor jobban kezelhető, ha a betegeknek minél kevesebb gyógyszert kell bevennie. A hibiszkuszból főzött tea kedvező egészségi hatásait pedig már korábbi megfigyelések is igazolták.

A kutatók kissé magas vérnyomású, 30-70 éves személyeket vizsgáltak. Az önként jelentkező páciensek hat héten keresztül naponta háromszor fogyasztottak egy csésze hibiszkuszteát, amely főleg a szívbetegség megelőzésében kedvező hatóanyagokat, flavonoidokat tartalmaz.

A vizsgálat résztvevői és a kutatók ugyanakkor nem tudták, valóban hibiszkuszteát isznak-e, vagy csak hasonló, de nem hibiszkuszból főzött italt. Ám a kísérlet végén kiderült, hogy a hibiszkusz lényegesen hatásosabb vérnyomáscsökkentő volt, mint a másik teaital.

A hibiszkuszteát fogyasztók vérnyomása gyakran olyan mértékben csökkent, mint a vérnyomácsökkentő tablettákkal kezelteké - állapította meg a kutatás.

Az előadót a vitában megkérdezték, hogy észleltek-e valamilyen mellékhatást a teával kezelt csoportban. Diane L. McKay közölte, hogy Nigériában olyan üdítőitalt is fogyasztanak, mely 25 csészényi hibiszkuszteának megfelelő hatóanyagot tartalmaz, de nemkívánatos hatást még ott sem figyeltek meg.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×