Infostart.hu
eur:
353.13
usd:
308.5
bux:
142661.67
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

A pozíciótól függ, mennyire egészséges az alvás

Rossz pózban aludni olyan káros, mintha folyamatosan csoszogva járnánk - állítják szakértők, akik elárulták a titkot is, melyik alvási póz jó vagy rossz.

1. Magzati póz

: oldalt fekve, lábak felhúzva, kezek fej alatt vagy a párnán

Ez a leggyakoribb és az egyik legegészségesebb alvási póz. Az edinburgh-i alvásközpont vezetője szerint ez a testtartás szabad utat ad a levegőnek a légutakban, sőt még a gyomorban kialakuló reflux betegséget is meg lehet így előzni. A refluxnál az emésztősavak visszajutnak a gyomorba, és égő fájdalmat okoznak. Ez egyébként főleg azoknál szokott előjönni, akik a hátukon alszanak.

Chris Idzikowski ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ne nehezedjünk túlzottan a karjainkra, mert elzsibbadhatnak. Inkább tegyük őket keresztbe, és vegyünk fel egy "összekucorodó" pózt.

Szakértők azt is javasolják, hogy helyezzünk párnát a behajlított térdek közé, hogy a csípőnknek még jobb legyen. Néhány orvos azonban úgy véli, hogy ha a bal oldalunkon fekszünk, akkor összenyomjuk a szívünket. Chris Idzikowski ugyanakkor elmondta: ő még nem találkozott olyannal, akinek emiatt problémája lett volna.

2. Katonás póz: háton fekve, karok kinyújtva közvetlenül a test mellett

Bár ez egy természetes póznak tűnik, valójában nem járul hozzá a kellemes és pihentető alváshoz, mivel szakértők szerint ez az a pozíció, amelyben a legnagyobb eséllyel alakul ki a horkolás.

"Háton fekvéskor a nyelv könnyen a torok hátsó részéhez csúszhat, ami horkoláshoz vezethet" - magyarázza Dr. Dev Banerjee, a birminghami Heartlands kórház szakorvosa, aki éppen ezért egyáltalán nem ajánlja, hogy ebben a pózban aludjunk.

3. Tengeri csillag póz: háton fekve, karok lazán a test vagy a fej mellett, főképp a párnán

Azok, akik így szeretnek aludni, jó, ha nagy ágyat vesznek, és abban csak egyedül alszanak. A tengeri csillag pozíció (amit neveznek hullapóznak is) ugyanis nagy helyigényű, de nagyon kényelmes. A jógában savasana póznak hívják, és ez a relaxáció alaptesttartása.

Az edinburgh-i alvásközpont vezetője szerint a háton alváshoz jó, ha minél nagyobb hely áll rendelkezésre, bár a horkolás veszélye miatt nem nagyon ajánlja. Ahhoz, hogy elkerüljük a háton fekvést, rakjunk vánkost a hátunkhoz, párnát a térdünk közé, vagy varrjunk teniszlabdát a pizsamánk hátára - tanácsolja Idzikowski.

4. Fatörzs póz: oldalt fekve, lábak kinyújtva, a karok szorosan a test mellett

Danny Williams masszőr szerint ez a póz kedvező a gerincnek, a légzésünk sincs veszélyben, és egész testünk jól funkcionál, ezért mindenkinek csak ajánlani tudja. Bár hozzáteszi: ahhoz, hogy ez az alvási póz valóban jótékony legyen, megfelelő matrac és párna kell.

5. Szabadeső póz: hason fekve, fej oldalra fordítva, kezek a párnán

Sok baj előidézője lehet ez a testtartás - állítják szakértők, akik szerint nyaki merevséget, rándulást és zsibbadást okozhat. Ráadásul ha túl puha ágyban alszunk ilyen pózban, akkor aszimmetrikus terhelésnek tesszük ki gerincünket.

Jó hír viszont, hogy remek hatással van az emésztésre, csak nem szabad túl előre vagy hátra fordítanunk a fejünket a párnán.

6. Kérlelő póz: oldalt fekve, kezek kinyújtva a test előtt

"Ez egy kiváló alvási póz, mindenkinek csak ajánlani tudom, csak ne nyomjuk össze a vállainkat" - mondta Sammy Margo pszichoterapeuta, aki szerint ez a testtartás segít a hátnak, az izmoknak és az ínszalagoknak az optimális pozíció eléréséhez.

A szakértő szerint még jobban alszunk, ha a kissé behajlított térdünk közé párnát teszünk, mert ez kényelmes a csípőnknek.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Szakíró: az új fővárosi parkolási rend nem arra ösztönzi az embereket, hogy tisztább üzemű autókkal járjanak

Jövő év elejétől teljesen megszűnik az elektromos autók ingyenes parkolása Budapesten, ráadásul a nagyobb, két tonnánál nehezebb tisztán elektromos autók tulajdonosai a normál tarifa kétszeresével szembesülhetnek. Antalóczy Tibor, a Villanyautósok.hu főszerkesztője az InfoRádióban azt mondta, az új szabályozás keresztbe tesz annak a kedvező folyamatnak, ami elindult a fővárosban, ahol már szép számmal lehet látni tisztán üzemelő autókat.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Trump elképesztő gazdagodása kiverte a biztosítékot, az elnök szerint minden rendben

Trump elképesztő gazdagodása kiverte a biztosítékot, az elnök szerint minden rendben

Donald Trump közzétette idei vagyonnyilatkozatát, ami messze túlmutat egy szokásos politikusi pénzügyi beszámolón. A közel ezeroldalas dokumentum példátlan részletességgel tárja fel, hogy mibe fektette a pénzét az amerikai elnök, mekkora bevételei származtak kriptós érdekeltségeiből, ingatlanjaiból és golfklubjaiból, és milyen részvény- és kötvényportfóliót kezelnek a nevében. A nyilvánosságra került adatok szerint Trump tavaly legalább 2,24 milliárd dollár bevételt ért el, ami történelmi léptékű vagyonnövekedést jelent egy hivatalban lévő amerikai elnöknél. A dokumentum új lendületet adott az összeférhetetlenségről szóló vitának is, kritikusai szerint az elnök üzleti érdekeltségei és politikai döntései minden eddiginél szorosabban fonódnak össze.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×