Infostart.hu
eur:
352.87
usd:
308.19
bux:
142724.48
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Nagyobb eséllyel hízik el a gyerek, ha nem reggelizik

Könnyebben elhízik a gyerek, ha nem eszik mindennap reggelit - derül ki egy új brit kutatásból. A szakértők szerint ilyenkor a csemete nem ebédel rendesen, mert az étkezések között nassol.

A kutatás során 15 ezer, az ezredforduló utáni első két esztendőben született lány és fiú adatait vizsgálták: akikről kiderült, hogy elhízottak, általában az is bebizonyosodott, hogy nem reggeliznek rendszeresen. A kutatók megállapították, hogy a gyerekek, akik minden napot evéssel indítanak, fele akkora eséllyel híznak el, mint az első étkezést kihagyó társaik.

A szakértők azt is megfigyelték, hogy a munkanélküli szülők gyerekei háromszor akkora eséllyel indulnak el reggeli nélkül otthonról, mint azok, akiknek az anyjuk és az apjuk is dolgozik. Ráadásul az is kiderült, hogy öt gyerek közül egy már túlsúlyos vagy elhízott, amikor elkezdi az iskolát.

A kutatás vezetője szerint lehetséges, hogy a reggeli azért marad el sok gyereknél, mert túl későn ébred, így nincs ideje iskolába indulás előtt elfogyasztani azt. "A reggeli kihagyásának következménye, hogy a gyerekek - és persze a felnőttek is - hamarabb lesznek éhesek, így nagyobb a valószínűsége, hogy ebéd előtt magas cukortartalmú nassolnivalót ropogtatnak" - mondta Heather Joshi professzor.

A szakértő hozzátette: nem sorolható a gyerekek elhízásának fő okai közé az, hogy a szülők esetleg nem engedhetik meg maguknak, hogy egészséges ételeket vásároljanak és tegyenek az asztalra.

A kutatók csak a reggeli esetében fedezték fel a kapcsolatot az elhízással, és azt is megállapították, hogy sok függ attól, mennyire iskolázottak az édesanyák: a diplomás anyukák gyerekeinek csupán 3 százaléka volt elhízott, míg a felsőoktatási végzettséggel nem rendelkezők gyerekeinek körében 8 százalékos volt az arány.


"A kutatás eredménye megerősíti, amit eddig is sejtettünk: minden gyereknek reggelivel kell kezdeni a napot, hogy kevesebb legyen köztük az elhízott, és az iskolában jobban teljesítő diák" - jegyezte meg Colin Waine, a brit Nemzeti Elhízottsági Fórum korábbi vezetője.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Kemény üzent Putyinnak a NATO-főtitkár: bármit lépnek, a válaszunk pusztító lenne

Kemény üzent Putyinnak a NATO-főtitkár: bármit lépnek, a válaszunk pusztító lenne

A szövetség kifejezetten erős állapotban van, és Donald Trump amerikai elnök nyomása érdemben hozzájárult az európai védelmi kiadások növeléséhez. Ukrajnáról azt mondta, hogy Oroszország havonta akár 35 ezer katonát veszít, a front már nem romlik úgy Kijev számára, mint korábban, az orosz nukleáris fenyegetéssel kapcsolatban pedig leszögezte: a válasz bármilyen csapásra pusztító lenne – mondta el Mark Rutte NATO-főtitkár a Handelsblattnak adott interjúban. Ukrajna NATO-tagságáról óvatosan fogalmazott: bár az irányt visszafordíthatatlannak nevezte, jelenleg nincs meg az egyhangú támogatás a felvételhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×