Infostart.hu
eur:
390.53
usd:
330.82
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Átadták az "Év Honlapja 2007" díjakat

Rekordszámú nevezés érkezett az idén az internetes szakma egyik legrangosabb pályázatára, a hat éve adományozott "Év honlapja" díjra. Az elismeréseket december 12-én osztották ki Budapesten.

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Klub által alapított Év Honlapja díj pályázatára az idén 167 érvényes nevezés érkezett. Legtöbben a kereskedelem (26) és a szolgáltatás (24) kategóriákat választották.

A szakmai zsűri a 13 nevezési kategóriából tíz kategóriában ítélt oda díjakat, hat honlapot pedig különdíjjal jutalmazott.

Varga István, a díj alapítója, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja elmondta: Az elbírálásban döntő szempont volt a honlap felépítettsége, az információ minősége és frissessége, a tartalom aktualitása, az interaktivitás mértéke, a szolgáltatások fejlettsége valamint a kitűzött vállalati cél tartalmi és képi megvalósulása.

Minden honlapot három zsűritag értékelt. A honlapokat egy véletlengenerátor osztotta szét számukra. A kiértékelt pályázatok eredményének átlagolása után a zsűri minden kategóriában az első hármat még egyszer közösen értékelte. Így alakult ki a végleges sorrend.

A média kategóriábaz az "Év honlapja 2007" díjat az inforadio.hu hírportál nyerte.



Év Honlapja 2007 - Díjazottak

Kultúra kategóriában
www.nemzetisirkert.hu - Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.

Oktatás kategóriában
www.honfoglalo.hu - AB-MM Kft.

Kereskedelem kategóriában
www.nod32.hu - Sicontact Kft.

Média kategóriában

www.inforadio.hu - InfoRádió Kft.

Kormányzat és település kategóriában
www.szekesfehervar.hu - Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

Márkasite kategóriában
www.kirowski.hu- Kirowski Zrt.

Szolgáltató kategóriában
http://www.generali.hu - Carnation Internet Tanácsadó Zrt.

Az év kreatív online megoldása kategóriában
http://evhonlapja.cafeinteractive.hu/bmw.pdf - Café Interactive

Non profit kategóriában
http://www.szeretemmagyarorszagot.hu/ - Szeretem Magyarországot Klub

(A kategória legjobb site-jának a zsűri a www.sxc.hu oldalt minősítette, de tekintve, hogy ennek nincs magyar verziója, a szabályok szerint a pályázót ki kellett zárni, és a második helyezett érdemelte ki a kategóriagyőzelmet)

Személyes oldal kategóriában
http://tttweb.hu- Szabó Gergő

Különdíjak:

www.artportal.hu - Enciklopédia Kiadó

www.vangoghbp.hu - Arcus Interactive Group

www.licium.hu - Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola

www.matrac-center.hu- Marketing Solutions Kft.

http://www.kirowski.hu/evhonlapja2007/scratch/ (banner az oldalban) - Kirowski Zrt.

www.macosz.hu - Standard-Team - Abfox Kft.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×