Infostart.hu
eur:
386.69
usd:
331.87
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Legalizálná az összes kábítószert a rendőrfőnök

Valamennyi kábítószer, így a heroin legalizálását javasolta egy csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében Észak-Wales rendőrfőnöke. Richard Brunstrom szerint ugyanis a rendőrség most olyan háborút vív a kábítószerek ellen, amelyet "nem lehet megnyerni".

Az észak-walesi rendőrfőnök szerint a jelenlegi rendszer "nem működik jól", hiszen "az illegális kábítószerek utánpótlása folyamatos, az árak pedig reálértékben évről-évre csökkennek". Ezért úgy véli jelentésében, hogy az 1971-es kábítószertörvény "nem érheti el a célját", ráadásul "immorális" is - ideje tehát módosítani.

Az új törvénynek szerinte legalizálni kellene a kábítószereket, de oly módon, hogy egyúttal szigorúan szabályozza is azokat.

A rendőrfőnök javaslatát kitörő örömmel fogadta a kábítószer-politika átalakításáért küzdő civil szervezet. Szerintük is az lenne a megoldás, ha feloldanák az átfogó tilalmat, és elsősorban a potenciálisan veszélyes szerekre koncentrálnának.

A parlamenti képviselők véleménye már nem ennyire egyértelmű; szerintük a kormányzat kábítószer-politikáját nem lehet fehéren-feketén kezelni, azt pedig egyenesen veszélyesnek nevezték, hogy legalizálják a heroint is.

Megkezdődött az aláírásgyűjtés is annak érdekében, hogy Gordon Brown leváltsa Richard Brunstromot, a petíciót eddig 3500-an látták el kézjegyükkel.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×