Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülésén a Nemzeti Választási Iroda (NVI) Alkotmány utcai székházában 2019. május 7-én. Az NVB nem függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Hét évet kapott Czeglédy Csaba első fokon

Elítélték a gazdasági csalással vádolt Czeglédy Csabát. A baloldali önkormányzati képviselő közösségi oldalán kommentálta a döntést.

A gazdasági csalással vádolt politikus Facebook-posztjában azt írta, az ítélet akár 20 év is lehetett volna, és kiemelte: „nagy lépést tettünk előre a teljes felmentés érdekében”. Czeglédy szerint az ügy „nagyon gyenge lábakon áll, hogy ilyen jelentős politikai nyomás mellett csak ennyit szabott ki a bíróság”.

A baon.hu részletesen is beszámolt a perről. Azt írják, hogy a vádirat lényege szerint az elsőrendű vádlott, Czeglédy Csaba egy szombathelyi diákmunkával foglalkozó cég (Human Operator Zrt.) vezetőjeként 2011 és 2017 között egy olyan céghálózatot hozott létre, amelynek célja az volt, hogy elkerülje az áfa, a személyi jövedelemadó és más járulékok befizetését. A munkát papíron több köztes cégen és iskolaszövetkezeten keresztül szervezték, de ezek valójában nem fizették be a szükséges adókat. A vád szerint ezzel több mint 6,2 milliárd forint kárt okoztak az államnak.

A rendszert a cég vezetője irányította, strómanokon keresztül.

Az iskolaszövetkezeteknél történt adócsalás ügye a Szegedi Törvényszéken kezdődött, ám elfogultsági hivatkozások miatt az átkerült Kecskemétre. Az ügynek eleinte 21 vádlottja volt. A bűnszervezet működtető 21 személy 8 iskolaszövetkezet, 2 korlátolt felelősségű társaság és 1 részvénytársaság keretében működött közre a csalásban.

A Szegedi Törvényszék korábban előkészítő ülés keretein belük 7 vádlott esetében már ítéletet hozott, mely ítéletek kihirdetésük napján jogerőre emelkedtek. A vádlottak közül többen már börtönben vannak – volt, aki vádalkut kötött –, és most a többi 14 vádlott esetében is megszületett az elsőfokú ítélet.

A büntetőeljárás kilenc éve zajlik a képviselő ellen - emlékeztet a hirado.hu.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×