Infostart.hu
eur:
356.06
usd:
312.38
bux:
140220.18
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: PIxabay

Tízmilliárdos túlárazás: azokon nyerészkedtek, akik a legjobban rászorulnak

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután lezárta vizsgálatát a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében lezajlott négy, uniós támogatású projekt ügyében. A vizsgálat a négyből két projektben összesen 10,2 milliárd forintos túlárazást állapított meg.

Az Integritás Hatóság közleményében azt írta, hogy a támogatást nyert Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) olyan beszállítókkal dolgozott, amely cégek

extrém módon túlárazott összegben számoltak el alapvető élelmiszertermékeket.

Mindezen túl a közbeszerzési eljárás során a három ajánlattevő egymással potenciálisan összejátszva határozta meg a beszerezni kívánt termékek árait – tették hozzá.

A hatóság az eljárásai alapján valószínűsíti, hogy az egyik projekt (RSZTOP-1.1.1-16-2016-00002) esetében a Halker Kft. vezette konzorcium 70 százalékkal, azaz bruttó 7,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat, míg a másik projekt (RSZTOP-4.1.1.-16-2017-00001) esetében a Káta-Mill Plusz Kft. 37 százalékkal, azaz bruttó 2,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat.

A hatóság értékelése szerint nagy részben ezek a cégek felelősek azért, hogy 38 százalékkal, számszerűen 1,4 millió csomaggal kevesebbet kaphattak a rászorulók; a felelőtlen gazdálkodás folyományaként 3,7 millió helyett 2,3 millió csomagot osztottak csak ki – írták.

Az élelmiszercsomagokba szánt egy kilogrammos kristálycukrot az SZGYF a KSH által mért bruttó fogyasztói árak majdnem ötszöröséért vásárolta meg, az átlagosan 266 forintos kristálycukrot 960 forintért szerezték be már a program kezdetekor, amelynek ára öt évvel később 1036 forintra emelkedett (szemben az akkor 262 forintos átlagárral).

A közleményben idézték Biró Ferencet, az Integritás Hatóság elnökét, aki a vizsgálat eredményét értékelve úgy fogalmazott: „joggal vonja maga után az egész társadalom felháborodását, hogy ezekben a visszaélésekben szerepet játszó emberek azokon nyerészkedtek, akik a legjobban rászorulnak és akik védtelenek, az időseken és a szegényeken.

A két cég nevével fémjelzett hálózat gyakorlatilag 10,2 milliárd forintot lopott el a szegényektől.

Az ügy ékes példája annak, amit gyakran hangoztatok a nyilvánosság előtt: a hatalommal való visszaélés és a korrupció éppen a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket károsítja meg”.

Biró Ferenc szerint „valószínűleg sajnos ez az ügy is egy lesz a sok közül, amelyekben mire érdemi előrelépés történik, addigra az elkövetők és az ellopott pénz nyomtalanul eltűnnek, gyakorlatilag következmény nélkül”.

Az Integritás Hatóság elnöke ugyanakkor hozzátette: „a megfelelő jogkörökkel felruházva a hatóság időben és teljeskörűen fel tudja tárni az ilyen ügyeket, végig tudja vinni ezeket az eljárásokat, vissza tudja szerezni az ellopott pénzt és segít felelősségre vonni a bűnösöket, ezért is elengedhetetlen a hatóság jogköreinek mihamarabbi rendezése”.

A négy vizsgált, SZGYF-hez kapcsolódó projekt összesen 31,2 milliárd forint támogatást kapott, ebből 85 százalék európai uniós forrás volt. Az érintett projektek megvalósítási időszaka a 2016. október 1. és 2023. december 31. közötti időszakra esett – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×