Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.9
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Letartóztatták Czeglédy Gergőt, Óbuda alpolgármesterét

Egy hónapra kerül előzetesbe.

Letartóztatták a Czeglédy Gergőt, Óbuda alpolgármesterét és az egyik önkormányzati cég vezetőjét, amely érintett lehet az önkormányzatot is elérő korrupciós ügyben – írja a 24.hu.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban a lapnak azt mondta, hogy a nyomozási bíró elrendelte a minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított alpolgármester egy hónapos letartóztatását, és annak az önkormányzati cégvezetőnek a letartóztatását is, akit ezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetéssel gyanúsítanak. A végzés nem végleges.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, tíz gyanúsítottja van az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügynek. A Központi Nyomozó Főügyészség kedden több helyszínen, köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében végeztek kutatást és lefoglalást. Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a III. kerületi alpolgármestert, valamint egy önkormányzati cégnek a vezetőjét is.

A megalapozott gyanú szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában - tudatták.

A nyomozó ügyészség a most kihallgatott öt emberrel szemben "vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása" bűntettének gyanúját közölte, amelyet az alpolgármester tettesként, a többi gyanúsított – akik a strómancégek ügyvezetői voltak – bűnsegédként követett el. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta az alpolgármestert és az önkormányzati cég vezetőjét.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×