Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
324.46
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
fotó: obuda.hu
Nyitókép: obuda.hu

Letartóztatásban marad az óbudai szocialista alpolgármester

Három hónappal meghosszabbították Czeglédy Gergő és egy önkormányzati cégvezető letartóztatását az önkormányzatot érint korrupciós ügyben.

Börtönben marad Czeglédy Gergő, Óbuda MSZP-s alpolgármestere, valamint az az önkormányzati cégvezető is, akit még júniusban tartóztattak le az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós üggyel összefüggésben – értesült a 24.hu.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint a két gyanúsított letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság három hónappal, 2024. október 20-ig hosszabbította meg. Az eljárásban továbbra is tíz gyanúsított van. Az alpolgármestert minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, az önkormányzati cégvezetőt pedig ezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésével gyanúsítják.

Az ügyészség korábban több helyszínen, köztük a III. kerületi önkormányzat épületében is kutatást és lefoglalást végzett. A gyanú szerint egy férfi – két, reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×