Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.9
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Bride putting ring on grooms finger. Rings exchange. Happy couple celebrating wedding outdoors in summer.
Nyitókép: Getty Images/ Anna Blazhuk

Szellemileg leépülő férfiakra utaztak, szerelmet ígért a nő

A Pest Vármegyei Főügyészségegy vádat emelt egy pár ellen, amely elesett embereket hálózott be és forgatott ki vagyonából.

A Pest Vármegyei Főügyészség azt közölte, hogy a pár 2018-ban elhatározta, idős vagy szellemileg leépült, de ingatlannal és más vagyonnal rendelkező férfiak pénzét fogja megszerezni, úgy, hogy a nő elhiteti a férfiakkal: egyedülálló és beléjük szeretett.

A nő egy sértettet magához költöztetett fóti házába, a férfi elkövetőt pedig testvéreként mutatta be. A közös élet ígéretével megtévesztett sértettel eladatták házát, majd a pénzt felélték, miközben a férfit saját házuk melléképületébe költöztették.

Miután a pénzt megszerezték, már nem törődtek a sértettel, sőt havi bevételeit is elvették, valamint a ház körüli munkák elvégzésére kényszerítették.

A sértett férfi végül az elkövetők melléképületében lakva halt meg betegség miatt.

Ezt követően - 2019-ben - egy mentálisan visszamaradt férfival jártak el hasonló módon, tőle szintén egy budapesti lakást csaltak ki. A női elkövető hozzá is ment feleségül, és a pár időközben született gyermekének apjaként is őt jegyeztették be.

A sértettet az elkövetők házicselédként tartották, és még a nyugdíját is elvették. Ezen túl vevőként használták fel gépkocsi adásvételi szerződések megkötésekor azért, hogy ismertőseiknek ne kelljen átírási illetéket fizetniük. Emiatt a sértett ellen szabálysértési eljárás is indult - tették hozzá.

Az elkövetők több mint 27 millió forint kárt okoztak a sértetteknek.

Az ügyben a Pest Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, több rendbeli csalás és közokirat-hamisítás bűntette, valamint hamis vád vétsége miatt emelt vádat az elkövetőkkel szemben - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×