Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
325.49
bux:
142937.4
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Évek óta nem hajlandó kiköltözni a lakásból egy milliókkal tartozó albérlő

Sem bérleti díjat, sem a közüzemi díjakat nem fizetett, amiért a lakás tulajdonosát tették felelőssé.

Fizetés helyett feljelentéssel fenyegetőzött egy budapesti albérlő, mondván, ha áram nélkül marad, akkor kiskorú gyermekei, várandós felesége is veszélyeztetve lesz. Kijelentette: felsorakoztatja az ismerőseit, s ha kell, erőszakkal is bent maradnak a lakásban – írja a Blikk.

A portál azt írja, a bérbeadó budapesti tanár-mérnök házaspárnak három éve nincs jövedelme, ráadásul az ELMŰ rajtuk akarja behajtani azt a 2,5 millió forintos tartozást, amit a bérlők halmoztak fel.

A lakás tulajdonosa mostanra elérte, hogy az ELMŰ leszerelje le albérlői lakásának villanyóráját, ezzel elérve a lakók kiköltözését. Ez azonban a lap beszámolója szerint nem sikerült, mert bár rendőr is érkezett, a szerelők szerint

forró pörkölttel öntötték le őket, majd cserepes virágokkal dobálóztak.

A szerelők végül nem végezték el a munkát, és a rendőrség sem avatkozott bele a jogszerűtlenül a lakásunkban tartózkodók eltávolításába.

A bérbeadók által fogadott magánnyomozó végül meggyőzte a fizetésképtelen bérlőt, hogy közjegyző előtt is aláírjon egy új bérleti szerződést, kiköltözési záradékkal. A férfinak négy gyermeke van, várják az ötödiket, és a jelenlegi jogszabály szerint amúgy sem lehetne őket kilakoltatni. A magánnyomozó szerint azonban a lakásban "embertelen állapotok uralkodnak".

A záradék birtokában a tulajdonos most már felmondhatja a szerződést, és az adósságot felhalmozó lakónak márciusra el kell hagynia a lakást. A magánnyomozó szerint a tulajdonos az elmaradt bérleti díjat soha nem látja majd, ráadásul a lakás felújítása is milliókat emészthet fel.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×