Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Betörők mondták el, mely célpontokat kedvelik a legjobban

Évente 15 milliárd forintos kárt okoznak a betörők Magyarországon, ebből csak 3 százalék térül meg az áldozatok számára. Tanulmány készült, amelyben 139 bűnözővel beszélgettek.

A 40-es éveiben járó Kornél élete folyamán körülbelül 100 alkalommal követett el betörést, amelynek majdnem feléért kapott eddig 35 bírósági ítéletet, emiatt már 20 évet ült börtönben. Ez a személyes történet is szerepel abban a tanulmányban amelyet az OKRI jelentetett meg. A mintegy 200 oldalas Tolvaj-kulcs című elemzés a hazai betörések vizsgálja.

A 2008 és 2012 között, évente, átlag, nagyjából 43 ezer betöréses lopás történt és ezekkel 15 milliárd forint kárt okoztak az elkövetők. Ennek azonban csak 3 százaléka térült meg.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy kétpercenként történik Magyarországon vagyon elleni bűncselekmény, ebből minden hatodik betöréses lopás.

A tanulmány készítésekor 139 férfi fogvatartottal beszéltek. A legfiatalabb tizennyolc, a legidősebb hatvankét éves volt. A megkérdezettek 63 százalékának a legmagasabb iskolai végzettsége nyolc általános, az érettségizettek aránya pedig 9 százalék volt.

Ami érdekes, hogy

1999 és 2009 között jelentősen csökkent a százezer lakosra jutó betörések száma, majd 2010-től ismét lassú emelkedés indult.

Kiderült az is, hogy hazánkban egyre kevesebb elkövető felelős egyre több betörésért: 1999-ben egy betörő nagyjából hat és fél, 2012-ben már kilenc és fél betörést követett el a hivatalos, regisztrált adatok alapján.

A betörök félnek a lebukástól, attól, hogy meglátják, meghallják őket, ezért főleg olyan helyet választanak, ahol nincs érdemi közösség. Nem szeretik a panellakásokat, ahol "ha a hatodikon tüsszentenek, akkor a földszinten kívánnak rá mielőbbi jobbulást".

A fővárosban például a betörők elsődleges célpontjai a családi házak, míg a kisvárosokban ez az arány jelentősen mérséklődik.

A kártyás beléptetőrendszer, a többpontos acélzárak is távol tartják a betörőket. Ami szintén hatékony, az az időzített lámpa, ami egy üres lakás esetében is erősen azt sugallja, hogy otthon vagyunk.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×