Infostart.hu
eur:
384.95
usd:
331.82
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Ékszerboltot raboltak ki, 13 évvel később feladták magukat

Tavaly nyáron jutottak a rendőrök fontos információhoz, idén már az egyik azonosított tettes elfogását szervezték meg.

Feladta magát az a két férfi, akit egy 13 és fél évvel ezelőtti, kiskunlacházi ékszerbolti rablás elkövetőjeként azonosítottak a nyomozók - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

A bűncselekmény 2009. január 16-án történt: az üzletbe belépett az arcát csuklyával és maszkkal takaró két férfi, és amíg egyikük fegyverrel sakkban tartotta az eladót, társa pénzt és ékszereket zsákmányolt 15,3 millió forint értékben. Az eset során lövés nem dördült, sérülés nem történt.

Azt már akkor kiderítették a rendőrök, hogy a támadók egy acélkék, háromajtós személyautóval menekültek, volt rendszámtöredékük is, de sem a kocsit, sem a benne ülőket nem sikerült azonosítaniuk.

A nyomozást felfüggesztették, de tavaly nyáron olyan - a főkapitányság által pontosabban nem meghatározott - információhoz jutottak, amelynek révén újranyitották az ügyet. Egy évvel később már megszervezhették az időközben azonosított tettesek egyikének elfogását.

A kiskunlacházi ékszerbolti rablás fegyverrel fenyegetőző támadójáért 2022. június 21-én hajnalban indultak Szigetszentmiklósra - írta közleményében a rendőrség, hozzátéve: a most 45 éves M. Károlyt előállították, majd kihallgatták. Vallomást nem tett, kérdésekre nem válaszolt. A bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét.

Két szökésben lévő társa ellen elfogatóparancsot adtak ki. Ők miután tudomást szereztek az ellenük kibocsátott körözésről, 2022. június 29-én feladták magukat.

A nyomozás friss megállapításai szerint M. Károly és C. Miklós - a sofőrként alkalmazott Sz. Jánossal - 2009. január 16-án követte el a rablást.

M. Károly és C. Miklós más vagyon elleni bűncselekményeket is megkísérelt, illetve tervezett: egy tatabányai pénzváltót 2009. február 16-án akartak kirabolni - a támadást egy előre nem várt áramszünet hiúsította meg. Másnap reggel azonban visszatértek és hangtompítós fegyverrel kényszerítették az alkalmazottat a trezor kulcsának átadására, ám a tévesen megadott kód miatt azt nem tudták kinyitni, és zsákmány nélkül elmenekültek.

Dabason 2009. február 19-én térképeztek fel egy ékszerüzletet. A tulajdonosnak feltűnt gyanús viselkedésük, és feljegyzett néhány fontos információt az ismeretlenekről és autójukról. Oda már nem mentek vissza, ehelyett egy kiskunhalasi ékszerüzletet akartak kifosztani, amikor 2009. március 4-én reggel lebuktak.

A temető közelében parkoló autójukat meglátták a rendőrök, és - nagy valószínűséggel a támadás indítása előtti utolsó percekben - elfogták őket. A kocsiban megtalálták a hangtompítós lőfegyvert, de voltak ott lőszerek, maszkok, szövetkesztyűk is.

A kiskunlacházi ékszerbolti fegyveres rablást most illesztették a sorba, miután egy szakértői vizsgálat szuperpozíciós eljárással megállapította: a kiskunlacházi és a tatabányai helyszínen készült felvételeken látható, illetve a kiskunhalasi elfogáskor lefoglalt fegyver egymásra vetítve tökéletesen fedi egymást.

A bűncselekmény-sorozat részeiként feltárt ügyek közül a tatabányai rablási kísérlet, valamint a kiskunhalasi rablás előkészülete már jogerősen ítélt ügy, a dabasi ékszerbolt rablásának előkészülete azóta elévült, így a gyanúsítottak ellen a Kiskunlacházán elkövetett 15,3 millió kárértékű fegyveres rablás miatt folytatnak nyomozást.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×