Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Metal police handcuffs isolated on black background, copy space, 3d illustration
Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Korrupció miatt őrizetbe vettek egy adóhivatali dolgozót

Egyéb cselekmények mellett a gyanúsítás szerint a büntetőeljárás elkerülését ajánlotta.

Korrupciós cselekmények miatt meggyanúsítottak és őrizetbe vettek egy adóhivatali dolgozót - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség csütörtökön több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével.

A gyanú szerint a NAV egyik megyei adó- és vámigazgatósága igazgatási ügyintézőjeként dolgozó férfi 2021. decemberében folyamatban lévő adóigazgatási eljárással kapcsolatos információkat árult el az ügyben érintett gazdasági társaság ügyvezető tulajdonosainak. Emellett felajánlotta közreműködését azzal kapcsolatban is, hogy - állítása szerint - hivatalos személyek megvesztegetésével elérhető: az ügyben ne induljon büntetőeljárás. Közbenjárásáért milliós ellenszolgáltatást kért az adóhivatali dolgozó.

2022 áprilisában az ügyintéző egy másik embertől a hivatali működésével kapcsolatban kért nagyobb összegű jogtalan vagyoni előnyt arra hivatkozva, hogy adóigazgatási eljárás folyik vele szemben. Később a férfi valótlanul hivatkozott arra a vállalkozónál, hogy "súlyosbodott az eljárás", és újabb kétmillió forintot kért. Így az adóhivatali ügyintéző minden alap nélkül négymillió forintot vett át a vállalkozótól.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más korrupciós cselekmény miatt nyomoz az ügyben, és indítványozta a meggyanúsított ügyintéző letartóztatását - olvasható Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×