Infostart.hu
eur:
353.68
usd:
310.7
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Nyitókép: Pixabay

Volt sportoló erőszakolt meg többször is egy nőt egy házibuliban

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség erőszakkal elkövetett szexuális erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 28 éves férfi ellen.

A vádirat szerint 2021 áprilisában a kisportolt testalkatú, küzdősportokban magas fokon jártas férfi ittasan, egy házibulit követően közös ismerősük lakásán erőszakoskodni kezdett egy 41 éves nővel, és minden előzmény nélkül, a nő akarata ellenére szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette.

A sértett végig kérte, hogy a nála jóval erősebb fizikumú férfi hagyjon fel az erőszakkal, és fizikailag is ellenállt. Eközben a nőnek sikerült szabadulni a fogásból, megpróbált felállni, a férfi azonban megragadta a nyakát és visszarántotta az ágyra, majd mindkét kezét lefogta és ellenkezése ellenére vele tovább közösült.

Ezt követően az elkövető – abban a hiszemben, hogy a sértett a bejárati ajtót magukra akarja zárni – kiengedte a nőt a hálószobából, de mielőtt az el tudta volna hagyni a lakást, utána ment. Ekkor rálökte a nappaliban lévő kanapéra, ahol teljes testével a sértettre nehezedett, és tarkóját, valamint csípőjét lefogva újra közösült vele, miközben a sértett végig fájdalomról panaszkodott – olvasható a KNYF sajtóközleményében.

A bíróság 2021 májusában – a TEK által végrehajtott elfogását követően – a nyomozó ügyészség indítványára elrendelte az elkövető letartóztatását, amely kényszerintézkedés jelenleg is fennáll.

A férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A terhelt ezen cselekményét megelőzően, 2019 decemberében ittasan szóváltásba keveredett egy taxissal – miután nem fizette ki a viteldíjat –, majd megragadva a sértett ruházatát kétszer megrúgta és egy erős mozdulattal lefejelte őt, amivel nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott. Az emiatt indult eljárás jelen ügyhöz lett egyesítve, így ezen bűncselekmény elkövetése miatt is most került sor a vádemelésre.

A férfit – részben erőszakos – bűncselekmények elkövetése miatt már korábban is elitélték – olvasható.

Címlapról ajánljuk
Országgyűlés: újabb sűrű két nap jön, hétfőn Magyar Péter kezd, most szüntetik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Országgyűlés: újabb sűrű két nap jön, hétfőn Magyar Péter kezd, most szüntetik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órakor Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, Moszkva megint bevetheti a „kis zöld emberkéket” – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, Moszkva megint bevetheti a „kis zöld emberkéket” – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Az Ukrajinszka Pravda írt Paweł Szota, a lengyel Külügyi Hírszerző Ügynökség (AW) vezetőjének kijelentéseiről. A hírszerzési vezető szerint Moszkva ismételten bevetheti a „kis zöld emberkéket” (ez az elnevezés a Krímben terjedt el, amikor jelöletlen zöld egyenruhás fegyveresek tűntek fel a félszigeten 2014-ben) ezúttal a Balti államokban, hogy tesztelje a NATO reakcióit. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×