Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.81
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Kilenc év után megkerült a miskolci pénzszállítótól rabolt 650 millió forint

Megtalálták azt a pénzt, amit 2009-ben egy kecskeméti pénzszállító cég biztonsági őre lopott el. A társai kalandosan őrizték a pénzt, amíg ő menekült, majd a börtönbüntetését töltötte.

A Brink’s 650 millió forintot sikkasztó biztonsági őre leülte a büntetését, és jó ideig úgy tűnt, milliomosként élhet tovább, hiszen a pénz sosem lett meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség váratlan közlése szerint azonban vádat emeltek három ember ellen pénzmosás miatt. A közleményben a pénzszállító cég nevét és az őr nevét sem említik, de az egyéb adatokból kiderül, hogy a Brink's-es tolvaj által elvitt pénz lett meg - írja a Blikk.

Az ügyészség szerint három férfiak, valamint egy 61 éves nő ellen különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt emeltek vádat. Az egyik vádlott baráti viszonyban volt azzal a személlyel, aki 2009 szeptemberének elején egy miskolci pénz- és értékszállítási cég alkalmazottjaként munkáltatójától hatszázmillió forint készpénzt sikkasztott forintban és különböző valutában. A sikkasztó biztonsági őr megkérte a vádlottat az ellopni szándékozott készpénz őrzésére, amiért százötvenmillió forintot ígért neki. A férfi elvállalta az őrzést, de az ügyletbe bevonta egyik barátját is ötvenmillió forintért.

Az értékszállító cég alkalmazottja a megszerzett készpénzt a kocsija csomagtartójában helyezte el, majd az autót elvitte az őrzésre megkért férfi által bérelt garázsba. A készpénzből százmillió forint körüli összeget magához vett, a jármű indítókulcsát és a garázskulcsot átadta az ötven millióért bevont vádlottnak, majd repülőgéppel elhagyta Magyarországot, és Thaiföldre utazott. A továbbiakban telefonon tartották a kapcsolatot.

A garázsban lévő félmilliárd forintnyi készpénzt elvitték az egyik vádlott hozzátartozója, a 61 éves nő lakóhelyére, ott két műanyaghordóba és egy háti kézi permetezőbe pakolták, majd a Tarcal határában lévő szőlőben elásták. A zsákmány őrzésével megbízott férfi előzőleg a készpénzből hétmillió forintot elvett, míg két társa a közreműködésük fejében ötvenmillió forintot vettek magukhoz. A pénz őrzésével megbízott férfi a garázsban hagyott gépjárművet egy alkalmi ismerősével elvitette, akinek ezért tízmillió forintot fizetett.

Az egyik vádlott a pénz elrejtését követően attól tartott, hogy Magyarországon bevezethetik az eurót, ezért úgy döntött, hogy a pénz egy részét valutára váltja. Ehhez kért segítséget egy másik vádlottól, akinek húszmillió forintot ajánlott. A férfi elvállalta a megbízást, majd Tarcal közelében, egy elhagyott útszakaszon a háti kézi permetezőben elrejtett százmillió forint készpénzt valutára átváltás céljából átvette.

Időközben a sikkasztó biztonsági őr ellen büntetőeljárás indult, elfogták, majd jogerősen 7 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint tízmillió forint pénzmellékbüntetésre ítélték. Ezt az egyik vádlott fizette ki az elrejtett pénzből.

Az elásott pénzből utóbb nem azonosítható körülmények folytán százmilliót meghaladó összegű készpénz nedvességet kapott és megrongálódott. Ezzel a pénzzel az őrzéssel megbízott férfi 2010-2013-ban több tízmilliós tételekben szerencsejátékot játszott, és rendszeresen nyert, így megtöbbszörözte a tétjeit. A megrongálódott készpénzt a férfi 2015 második felében, különböző időpontokban Miskolcon az egyik bankban alkalmanként több milliós tételekben sérülésmentes bankjegyekre cseréltette ki, valamint 2016 márciusának végén Budapesten egy bankban próbálta kicserélni, eredménytelenül. A pénzből továbbá több milliós tételekben életbiztosítást kötött, gépjárművet vásárolt, megtakarítási szerződést kötött.

A sikkasztás bűntettének elkövetője 2015 áprilisában a börtönből szabadult, és a vádlottól 17 millió forintot vett át, amely a fogadásokból származó nyereményösszeg egy része volt, valamint együtt a szlovákiai Kassán lévő egyik kaszinóban a nyereményekből szerencsejátékot játszottak.

Az ügyészség három vádlottal szemben szemben börtönbüntetést, közügyektől eltiltást és pénzbüntetést, továbbá vagyonelkobzást, míg negyedik társukkal, a 61 éves nővel szemben felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést indítványozott.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×