Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.92
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Bírósági nyilatkozat a gólyatábori erőszak tárgyalásáról

A nyilvánosság kizárásával megkezdődött szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában múlt év augusztusában történt bűncselekménnyel, szexuális erőszakkal vádolt 39 éves budapesti férfi tárgyalása a Fonyódi Járásbíróságon.

Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője az MTI-nek arról számolt be, hogy az első tárgyalási nap mintegy hét órán át tartott. A következő, május 27-ére kiírt tárgyaláson nagy valószínűséggel ítéletet hirdet az elsőfokú bíróság - tette hozzá.

Az ügy vádlottja, K. Sándor Szilárd fotósként dolgozott a gólyatáborban, ahol a vád szerint augusztus 30-án a kora hajnali órákban megtámadta a budapesti lányt. Fojtogatta, ököllel verte, megöléssel fenyegette és megerőszakolta. A történtekről fotókat is készített, ezekkel akarta zsarolni áldozatát.

A szeptember óta előzetes letartóztatásban lévő férfire az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte.

A vádlott nem járult hozzá, hogy felvételeket készítsenek róla, amire a tárgyalás kezdetén a bíró is felhívta a figyelmet.

A bíróság a Fonyódi Járási Ügyészség indítványát elfogadva zárt tárgyalást rendelt el. A vádhatóság a sértett kímélése érdekében kért zárt tárgyalást; így például az áldozatot a vádlott jelenléte nélkül hallgathatják meg.

A bírósági szóvivő arról tájékoztatott, hogy a bíróság meghallgatta a vádlottat, majd - a vádhatóság indítványának megfelelő körülmények között - a sértettet, valamint hét tanút és egy igazságügyi szakértőt. A májusi második tárgyalási napon még két tanút hallgat meg a bíróság, aztán következnek a perbeszédek, és ítélethirdetés is várható - mondta.

A Somogyi Hírlap online kiadása augusztus 31-én írta meg, hogy megerőszakoltak egy lányt a fonyódligeti gólyatáborban. A történtekről egy olvasó számolt be a megyei lapnak, a rendőrség pedig megerősítette az értesülést.

Az ELTE jogi karának gólyatáborában történtek miatt az egyetem rektora szeptemberben fegyelmi eljárásokat indított, novemberben a fegyelmi bizottság döntése alapján kizártak két hallgatót a jogi karról, egy hallgatót pedig két félévre eltiltottak tanulmányai folytatásától. Fábri György, az ELTE kommunikációs igazgatója a történtekkel kapcsolatos rektori intézkedésekről akkor azt mondta: a jövőben csak úgy rendezhető gólyatábor, ha a programját a legrészletesebb leírás mellett engedélyezi a rektori vezetés.

A fonyódligeti eset után egy másik, hasonló ügyre is fény derült. Az Index tavaly október elsején - a fővárosi jogi kar gólyatáborában még 2013-ban - az ellene elkövetett, jogi következmények nélkül maradt nemi erőszakról.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa január 8-án közös sajtótájékoztatót tartott, melyen a miniszter munkacsoport létrehozását kezdeményezte - felkérve az oktatási jogok biztosát a vezetésére - a gólyatáborokban történt erőszakos cselekmények miatt. A testülettől várt ajánlás alapján a felsőoktatási intézmények megalkothatják a saját rendezvényeikre vonatkozó szabályokat. Az oktatási jogok biztosa a sajtótájékoztatón a felsőoktatási törvény módosítását javasolta úgy, hogy a jogszabály tartalmazzon az emberi méltóság feltétlen tiszteletben tartásának követelményére vonatkozó rendelkezést is.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×