Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.6
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Mentők és baleseti helyszínelők 2019. augusztus 31-én Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél, ahol gyermeket gázolt halálra egy autó.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

Meglepő fordulat L. L. Juniorék ügyében

Gyászoló szülők is segítik L. L. Juniort kisfia halála után.

Bár kedden egy televíziós interjúban kért bocsánatot gyermekei anyjától L. L. Junior, amiért őt tette felelőssé a hároméves kisfiuk, Dávid tragédiájáért, úgy tűnik, mégsem békültek ki. A zenész ugyanis Csilla pszichológiai vizsgálatát kezdeményezte.

"A mindenre kiterjedő pszichológiai vizsgálat igénye elhangzott, és előzetes infomációnk alapján úgy értesültem, a bírósági beadványban ez benne van indítványképp

– közölte a Borssal a nő ügyvédje, Horváth Gábor. Hozzátette: ők első körben nem adtak be ilyen indítványt, de ha arra kerül a sor, kérelmezik az énekes mentális állapotának felmérését.

A család és a barátok mellett az Árva Szülők Alapítványa is segít a gyászoló L. L. Juniornak. Az alapítvány vezetője és alapítója, Joó Gabriella 19 éves lányát vesztette el, s reméli, hogy átélt fájdalmával és tapasztalatával segíteni tud a zenésznek.

"Ezeknek a szülőknek nagy kapaszkodó, hogy látják, van más is, aki átélte azt, amit ők. Mások történeteivel tudatosul bennük, hogy nem ők a hibásak gyermekük haláláért. Rájönnek, hogy a gyerek elvesztése után rájuk nemcsak a halál vár, hanem lehetséges a felépülés, még ha csak lassan is. Mindenki csak túlélni akar egy ilyen helyzet után, ebben segítünk a tagoknak – mondta a Blikknek Joó Gabriella.

A lap megkérdezte Makai Gábor klinikai szakpszichológust is, aki szerint az önsegítő csoportok elősegítik a gyász feldolgozását. Itt ugyanis van lehetőség a saját élmények, tapasztalatok, érzések elmondására, sőt, a félelmeket és a kérdéseket is úgymond beteheti az ember a közösbe, amelyen mindenki osztozik.

Mint ismert, másfél hete szombaton gázolták halálra Zuglóban a zenész gyermekét, Dávidot. Az autós szabályosan közlekedett, a kisfiú szaladt ki az útra. A tragédia után L. L. Junior szívbemarkoló üzenettel búcsúzott. Majd múlt kedden már úgy nyilatkozott a zenész, hogy a nagyobbik gyermeket magához vette. A kisfiú temetését múlt pénteken tartották a Fiumei úti sírkertben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Keressük Magyarország legjobb alapkezelőit és privátbankárait - Ma éjfélig lehet pályázni a Portfolio befektetési és vagyonkezelési díjaira!

Keressük Magyarország legjobb alapkezelőit és privátbankárait - Ma éjfélig lehet pályázni a Portfolio befektetési és vagyonkezelési díjaira!

A Portfolio idén is egyedülálló szakmai díjakkal ismeri el a hazai vagyonkezelési, alapkezelői és privátbanki piac kiemelkedő teljesítményeit. A díjak célja, hogy objektív adatok, iparági szavazatok, közönségvisszajelzések és független szakmai zsűri döntése alapján mutassák be, kik formálják ma a magyar befektetési szektor jövőjét. Legyél Te az Év Portfóliómenedzsere vagy épp az Év Privátbankára, és legyen a Te céged az év szolgáltatója! A pályázatokat október 15-ig várjuk! A díjakat a november 11-ei Portfolio Professional Investment Day rendezvény keretein belül adjuk át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×