Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
321.8
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Mentők és baleseti helyszínelők 2019. augusztus 31-én Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél, ahol gyermeket gázolt halálra egy autó.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

L. L. Junior lépett gyermeke tragédiája után

A gyászoló L. L. Junior kisebbik gyermekének elvesztése után magához vette a nagyobbik fiút.

Szombaton gázolták halálra Zuglóban a zenész négyéves gyermekét, Dávidot. Mint kiderült, az autós szabályosan közlekedett, a kisfiú szaladt ki az útra. A tragédia után L. L. Junior szívbemarkoló üzenettel búcsúzott.

A Bors úgy tudja, a zenész magához vette az édesanyától másik gyermekét, Lacikát.

L. L. Junior már hónapok óta módosítani kívánta a láthatás körülményeit. Egy-másfél hónapja ügyvédeik segítségével egyezségre is jutott a két szülő, a gyerekek fölött közös felügyeletben egyeztek meg, ám ez a nyári bírósági ítélkezési szünet miatt nem emelkedett jogerőre.

„Közös szülői felügyeletben állapodtak meg, de a gondozás az édesanya feladata maradt. Ügyfelem

a jelenlegi helyzetben nem tarthatta magát ehhez a megállapodáshoz, magához vette a nagyobbik fiát.

Most az édesanya pszichés állapota sem teszi lehetővé, hogy gondoskodjon róla, ez független a büntetőjogi felelősségétől. De az is igaz, hogy ugyan mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, nehezen elképzelhető ügyfelem számára az a helyzet, hogy a gondoskodása és felügyelete alatt álló gyerek kirohanjon az útra – magyarázta Mester Csaba, a zenész ügyvédje.

Megerősítette, hogy az énekes fejében felmerült az anya felelőssége is.

„Amellett, hogy ebben a helyzetben az érző apai szív megszakad, az anya részben vagy egészben felelős lehet, ügyfelemnek pedig gondoskodnia kell a fiáról – folytatta az ügyvéd, hozzátéve: még a héten bíróságra mennek, hogy rendeljenek el ideiglenes határozatot a felügyeleti jogokról. Közölte: a büntetőjogi felelősségtől függ, hogy mi lesz a jövő.

A lapnak nyilatkozott az édesanya ügyvédje is. Horváth B. Gábor elmondta: az apa a továbbiakban kizárólag láthatást akar biztosítani Csillának, de ő kívánja felnevelni Lacikát. Az ügyvéd közölte azt is, hogy Junior már a tragédia napján elvitte első szülött fiát az összeomlott édesanyától, mondván, a gyermeket a nagymama majd nyugtatja, amíg Csilla sokkhatás alatt van, de nem sokkal később megüzente volt párjának, hogy nem fogja visszaadni Lacikát.

A rendőrség egyelőre nem talált felelőst, a balesetet büntetőeljárás keretében vizsgálják. Az már kiderült, a sofőr nem ivott.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×