Infostart.hu
eur:
354.28
usd:
310.11
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Elképesztően sokat ült egy téves ítélet után

Szabadlábra helyeztek az Egyesült Államokban egy férfit, aki huszonhárom évig volt börtönben az ellene hozott téves ítélet miatt.

Lamonte McIntyre-t 17 évesen, 1994-ben vették őrizetbe két ember megölésének gyanújával, és a rákövetkező évben - ekkor már betöltötte a 18. évét, vagyis felnőtt korúvá vált - kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Az ítélet szerint McIntyre lelőtt két embert, áldozatai gépkocsiban ültek, amikor tüzet nyitott rájuk. McIntyre ezt mindvégig tagadta, ártatlanságát hangoztatta. Ennek ellenére egy szemtanú elmondása alapján már a bűntény után néhány órával előzetes letartóztatásba helyezték, holott családja váltig azt állította, hogy a gyilkosság idején otthon volt. Terhelő vallomást tett ellene az áldozatok egyik rokona is, de ő később visszavonta vallomását, mondván, a rendőrség kicsikarta belőle.

A perben nem derült ki, hogy mik voltak McIntyre indítékai, nem került elő a gyilkos fegyver és semmilyen bizonyíték, amely a bűntény helyszínéhez vagy az áldozatok valamelyikéhez kötötte volna őt. 

Egy kansasi ügyvéd nemrégiben újrakezdte vizsgálni az esetet, és a szemtanúk vallomását megkérdőjelező új információ birtokában kérte a férfi szabadon engedését. Arra hivatkozott, hogy a nyomozati eljárás során a rendőrség helytelenül járt el, továbbá felmerült az elfogultság ténye is, mert - mint kiderült - titkolt szerelmi viszony volt az ítélkező bíró és az ügyész között, ezt a per során nem vették figyelembe. 

A most negyvenéves Lamonte McIntyre-t pénteken szabadlábra helyzeték. Helyszíni tudósítások szerint rokonok, barátok és újságírók sokasága várt rá a börtön kapujánál.

"Milyen kellemes idekinn!" - ezek voltak az első szavai, miután 23 év után szabadult börtönéből.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már a tavasz is pokoli forróságot hozhat: brutális változás kapujában áll Európa

Már a tavasz is pokoli forróságot hozhat: brutális változás kapujában áll Európa

Az extrém hőhullámok jelentik Európa legsúlyosabb éghajlati fenyegetését, amelyek a 21. században egyre gyakoribbá, intenzívebbé és hosszabbá válnak. Ez a jelenség az üvegházhatású gázok kibocsátásának közvetlen következménye, hatásai pedig ma már szinte minden emberi tevékenységet érintenek az iskolai naptáraktól egészen az egészségügyig - tudósított a Phys.org.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×