Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Johann Wadephul német külügyminiszter a sajtó képviselőinek nyilatkozik a nemzetközi békefenntartó missziókról szóló, miniszteri szintű ENSZ-találkozó kezdete előtt Berlinben 2025. május 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Megindokolták, hogy miért kell tárgyalni az oroszokkal

Barátokkal nem kell tárgyalni, ellenfelekkel viszont igen - jelentette ki Johann Wadephul német külügyminiszter az ARD német közszolgálati televízió Tagesthemen című műsorában arról a találkozóról nyilatkozva, amelyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tartott New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés 81. ülésszakának margóján.

Úgy vélte, a 20 perces megbeszélés orosz hivatali partnerével "észszerű" volt, még akkor is, ha nem hozott pozitív eredményt.

Az ukrajnai háború kezdete óta német külügyminiszter most először találkozott Lavrovval.

"Mindazoknak, akik újra és újra azt mondják, hogy Németországnak tárgyalnia kell, Németországnak végre beszélnie kell Oroszországgal, nekik most azt válaszolom: ezt tesszük" - hangoztatta a német diplomácia vezetője, aki korábban a ZDF közszolgálati műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy számos hivatali partnere arra kérte, legyen nyitott a megbeszélésekre Oroszországgal. Wadephul szerint kollégái azt tanácsolták neki, hogy "valamikor úgyis majd közvetlenül kell tárgyalni". Hangsúlyozta, nem szeretné azt sem, hogy az európaiak teljességgel átengedjék a tárgyalásokat az amerikaiaknak.

Wadephul mindemellett kijelentette: továbbra is érvényes az az alapelv, hogy

Ukrajnáról nem tárgyalnak Ukrajna nélkül.

A két fél egyetértett abban, hogy a megbeszélés nem hozott áttörést. Lavrov a dpa német hírügynökség kérdésére New Yorkban azt válaszolta, Wadephultól nem hallott semmit, ami nem felelne meg Berlin mindennapi nyilvános nyilatkozatainak. Elmondta, hogy a német külügyminiszterrel közölte: "Egyszerűen fel is hívhattak volna, és azt mondhatták volna: olvassa el a nyilatkozatomat!".

Wadephul úgy nyilatkozott, hogy Oroszország jelenleg nem mutat hajlandóságot arra, hogy konstruktív tárgyalási pozíciót foglaljon el.

A német delegáció köreiből azt szivárogtatták ki, hogy a találkozón Wadephul felszólította Oroszországot a feszültség enyhítésére. Kiemelte, hogy az olyan események, mint az augusztus eleji drónincidens a lipcsei repülőtéren vagy egyéb hibrid támadások nem ingatják meg Németország elszántságát a kijevi vezetés támogatására. Ugyanakkor rontják a már amúgy is megromlott német-orosz kapcsolatokat. Ennek megfelelően Wadephul világossá tette: elvárja az orosz vezetéstől, hogy komolyan álljon készen az ukrajnai háború befejezésére.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 27. 20:26
2026. szeptember 27. 17:51
×
×