Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A táskájáról ismerte fel, hogy feleségét gázolták el

Egy motoros férfi önzetlenül odarohant segíteni egy elgázolt nőnek, azonban kiderült, hogy a sérült a saját felesége. A nő végül a kórházban meghalt.

James Peters éppen motorjával felesége elé akart menni az angliai Leatherheadben, amikor látta, hogy az út mentén egy sérült nő fekszik.

Kiderült, hogy egy autó gázolta el a szerencsétlenül járt asszonyt, akihez a férfi rögtön odament segítséget nyújtani. Tíz percnek kellett eltelnie, hogy ráeszméljen: a karjaiban vérző nő nem más, mint a saját felesége, gyermekeinek anyja.

A házaspár és három fiúk mindössze 5 percre laknak attól a megállótól, ahova az asszony a munka után érkezni szokott. Szerető férje gyakran ment elé motorral, hogy ne kelljen sétálnia.

"Nagyjából 10 percig után fedeztem fel, hogy ő az. Csak megálltam segíteni, mert láttam, hogy balesetet szenvedett. Aztán egy másik férfi is megállt, és odaadta nekem a sérült táskáját. Akkor fedeztem fel, hogy ez Susan" - mondta a férj.

A 60 éves nő a kórházban halt bele sérüléseibe. A pár a tragédia előtt néhány nappal ünnepelte 40. házassági évfordulóját.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×