Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Molotov-koktélt dobtak az alvó gyerekek szobájába

A rendőrség értesítette a székesfehérvári tűzoltóság ügyeletét, hogy Pátkán Molotov-koktélokkal dobáltak meg házakat. Az egyik ház ablakát a Molotov-koktél betörte, melytől körülbelül 2 négyzetméteren lángra kapott a szoba, ahol gyerekek aludtak. A tűzeseteksorán személyi sérülés nem történt.

A rendőrségről érkezett bejelentés kedden hajnalban 1 óra után 10 perccel a székesfehérvári tűzoltóság ügyeletére, mely szerint Pátkán, az Árpád utcában Molotov-koktélokkal dobáltak meg házakat.

Az ott lakók a tüzet az egységek kiérkezéséig megpróbálták eloltani. A székesfehérvári tűzoltók két gépjárműfecskendővel vonultak a káresethez.

A tűzoltók kiérkezésére a lakóknak a tüzet sikerült eloltaniuk.
Az elsődleges vizsgálat megállapította, hogy a tűzeseteket szándékos gyújtogatás okozta: kedden hajnalban három házat Molotov-koktéllal dobáltak meg - tájékoztatott Bisztricz Anett, a székesfehérvári tűzoltóság szóvivője.

Az egyik épületnek az ablakpárkánya és a redőnye égett. A másik háznak az ajtaját dobták meg, itt az épület homlokzata kormozódott. A harmadik ház ablakát az egyik Molotov-koktél betörte, melytől körülbelül 2 négyzetméteren lángra kapott a szoba.

A szobában gyerekek aludtak, nekik nem esett bajuk. A tűzesetek
során személyi sérülés nem történt.

A rendőrség közveszély okozás megalapozott gyanújával indított eljárást egyelőre ismeretlen tettes vagy tettesek ellen - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Címlapról ajánljuk

Széles körű fizetéscsökkentést jelentett be Magyar Péter

Radikálisan csökken a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők, a polgármesterek, valamint az állami vállalatok vezetőinek fizetése – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×