Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Feléledt, pedig már majd egy napja meghalt

Az Egyesült Államokban életre kelt egy asszony azután, hogy 17 órát töltött a klinikai halál állapotában. Ezzel hatalmas megdöbbenést keltett családja és az orvosok körében is.

A nyugat-virginiai Velma Thomasnak otthonában állt le a szíve, ekkor azonban sikerült stabilizálni az állapotát. Kórházba szállították, ahol azonban újabb két szívroham érte.

Orvosai ezután életmentő műszerekre kapcsolták, és folyamatos megfigyelés alatt tartották. Egy újdonságnak számító eljárással alacsonyan tartották a testhőmérsékletét, hogy így próbálják stimulálni az agyát, az asszonynak azonban az utolsó szívrohama után nem indult el a szíve.

A családtagok eközben felkészültek a legrosszabbra, imádkoztak érte, és az orvosokkal együtt lélekben feladták, hogy szerettünk túléli a szívinfarktust.

Csaknem 17 óra telt el úgy, hogy az 59 éves asszony nem adott életjelet, már bőre is elkezdett keményedni, a család pedig elhatározta: lemondanak arról, hogy az orvosok mesterségesen működtessék a szerveit. Az asszonynak ezek nélkül sem pulzusa, sem vérnyomása nem volt, és az orvosok alapvető agyfunkciókat sem érzékeltek nála.

Ekkor azonban asszony visszatért az élők sorába, ugyanis elindult a szíve. Mire férje - aki már a temetést kezdte intézni - visszatért a kórházba, felesége már arra is képes volt, hogy kommunikáljon.

Mindezt az orvosok is szinte csodaként értékelik, mert mint mondták, kevesebb, mint 10 százalék esély volt arra, hogy az asszony még magához tér.

Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×