Nem sokkal a születésük után összecseréltek két gyermeket az egyik dél-devoni kórházban, Nagy-Britanniában. Az egyik anya azonban azóta is félelemben él, szerinte ugyanis akár el is veszítheti gyermekét a hiba miatt.
Az asszony császármetszéssel adott életet gyermekének. Néhány órával később egy gyermeket kiságyban betolták a szobájába, ám az anya észrevette, hogy nem az a ruha van a fiún, amelyet ő hozott be neki.
A gyermek sírni kezdett, az anya felvette. Ekkor vette észre, hogy a kezében tartott kicsi könnyebb mint a sajátja, ráadásul a fején nem volt rajta az a folt sem, amelyet fia a születése közben szerzett. Az asszonyt aztán a gyermek kezén lévő azonosító végleg meggyőzte, hogy nem a saját gyermekét tartja a kezében.
Kiderült azonban, hogy az ő fiát eközben egy másik anyának adták oda, aki a néhány óra alatt egyszer megszoptatta a kicsit. Az anya pedig retteg, hogy gyermek nem kapott-e el valamilyen betegséget a másik asszonytól.
Szerencsére a hölgy beleegyezett abba, hogy HIV- és egyéb teszteket végezzenek rajta, ám az anya csak hetek, hónapok múlva nyugodhat meg teljesen, ugyanis csak ekkor fog kiderülni, fia megúszta-e a szoptatást.