Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.3
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Hazatérnek a haldoklók, hogy nyugodtan dohányozhassanak

A dohányzási tilalom bevezetése óta sorra hazatérnek a hospice-otthonokból azok a halálos betegek, akik az utolsó pillanatig nem hajlandóak lemondani káros szenvedélyükről.

A tilalom, amelyet július elsejétől vezettek be Nagy-Britanniában, a hospice-otthonok számára egyébként lehetővé teszi, hogy dohányzó helyiségeket rendezzenek be. Vannak azonban olyan otthonok - például a yorki St. Leonard, ahol úgy döntöttek: maradéktalanul betartják a rendelkezéseket.

Az otthon azóta jó néhány betegét elveszítette; az erős dohányosok inkább úgy döntöttek, hogy a saját lakásukban halnak meg, ahol legalább nyugodtan rágyújthatnak. Több orvos és aktivista is azt sürgeti ezért, hogy az otthon vezetői vizsgálják fölül a döntésüket.

"Az orvosi énem soha nem támogatná a dohányzást, az emberi énem azonban nem látja a logikát a döntésben" - hangsúlyozta Brian McGregor, a helyi orvosi bizottság vezetője. "Ezek az emberek ágyhoz vannak kötve, és már nem élvezik sem az ételt, sem az italt - a dohányzás az egyetlen megmaradt élvezetük" - tette hozzá.

Az orvosok azt is hangsúlyozzák, hogy a haldoklók egészségi állapotára már semmilyen hatással sincs a dohányzás - nincs tehát semmi értelme, hogy a tilalommal megkeserítsék az utolsó napjaikat is.

A St. Leonard szóvivője szerint azonban az otthon vezetői hosszú gondolkodás után döntöttek a tilalom tiszteletben tartása mellett; ennek során megkérdezték a személyzet, a páciensek, a látogatók véleményét is.

"Nem volt könnyű meghozni a döntést, de bízunk abban, hogy betegeink és a rokonaik támogatnak minket annak végrehajtásában" - hangsúlyozta a szóvivő.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×