Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nő lett a férfi bajnokból

A brit Daily Mail kinyomozta, hogy hova tűnt Nagy-Britannia egyik legjobb kerékpárosa, Robert Millar. A kutatás megdöbbentő eredményt hozott: "A Hegyek Királya" ma nőként, Philippa York néven él.

Robert Millar az egyetlen brit bringás, aki a negyedik helyig jutott a Tour de France versenyén. Abban az évben, 1984-ben, a BBC az esztendő kiemelkedő sportszemélyiségének választotta.

Robert Millar 1985-ben feleségül vett egy francia nőt, akitől egy fia is született, de házasságuk nem tartott sokáig.

A versenyző, aki vegetáriánus volt, 1992-ben megbukott egy teszten, mivel túl magas tesztoszterin-szintet mértek mintájában. Akkor 1.100 fontra büntették, és három hónapra eltiltották a versenyzéstől.

Hét évvel ezelőtt változások kezdődtek az életében. Egyik barátja azt mondta: minden alkalommal, amikor összefutottak, úgy tűnt, hogy nagyobbak lettek a mellei.

2003-ban Millar hirtelen eltűnt. A Daily Mail most a Tour de France londoni startját találta a megfelelő alkalomnak ahhoz, hogy leleplezze: a volt versenyző ma egy kis faluban él, nőként, Philippa York néven.

Az egyik szomszédja a lapnak azt mondta, hogy a faluban mindenki tudja, Philippa valamikor férfi volt, de túl udvariasak ahhoz, hogy előző életéről beszéljenek vele.

Még most is szeret biciklizni, sokszor látjuk őt a nyeregben - tette hozzá a megkérdezett falubeli.

A lap internetes kiadásának egyik hozzászólója azt írta: Most akkor, kérem, hagyják békén, hogy élhesse az életét.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×