Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
325.78
bux:
142485.68
2026. november 6. péntek Lénárd
Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatót tart a NATO-csúcstalálkozó második napján Ankarában 2026. július 8-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Donald Trump bombázni készül Irán nukleáris létesítményének helyszínét

Csak akkor tárgyal, ha van miért, különben nem pazarolja erre az időt.

Az Egyesült Államok nem érdekelt a találkozóban Iránnal addig, amíg Teherán részéről nincs szándék tartalommal bíró, „jelentőségteljes” tárgyalásokra – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden.

Az elnök Washingtonban a libanoni államfővel tartott megbeszélés keretében újságírói kérdésre válaszolva ugyanakkor azt mondta, hogy Irán „kétségbeesetten" keresi a találkozó lehetőségét.

Hozzátette, hogy az amerikai haderő korábban elképzelhetetlen mértékben vetette vissza Irán katonai képességeit, szavai szerint az okozott károkból a helyreállítás már most évtizedekbe kerülne, de az amerikai haderő egyelőre nem vonul vissza, és marad Irán körül.

Közölte, hogy az amerikai haderő hamarosan bombázni fogja a „Pickaxe-hegynek" nevezett helyszínt, ahol Irán a feltételezések szerint erődített nukleáris létesítményt tart fenn. Kérdésre válaszolva nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az iráni egységek oda menekítettek át több, urándúsításra használt centrifugát.

Az elnök átjárhatatlannak nevezte a múlt héten Iránnal szemben visszaállított tengeri blokádot.

Donald Trump azt is bejelentette, hogy kedden Dover katonai támaszpontján részt vesz az iráni légitámadás során Jordániában életét vesztett amerikai katonák holttestének tiszteletadás melletti fogadási ceremóniáján. Méltatta a bevetés során meghalt katonák áldozathozatalát.

Az iráni rakéta- és dróntámadásban két katona vesztette életét, egyet változatlanul eltűntként tartanak nyilván, és többen megsebesültek. A halálos áldozatok a 19 éves Isabella Gonzalez őrvezető és a 25 éves Tyler James Feehan százados.

Az amerikai katonaság közben nyilvánosságra hozta a vasárnap Irakban meghalt amerikai katona nevét is. Eszerint a 30 éves Michael Emmanuel Swinton őrmester vesztette életét egy Iránból korábban kilőtt drón robbantásos hatástalanítása közben Erbíl katonai támaszpontjánál.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×