Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
316.27
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Pile of money background, 50 Euro bank note with falling hungarian forint 20000 HUF bank notes. Currency devaluation, inflation Hungary. Illustration background or cover
Nyitókép: Daniel Kadar/Getty Images

Vállalkozások – Nem erős vagy gyenge forint kellene, hanem stabil

Eddigi csúcsára emelkedett a vállalkozások üzleti hangulata a második negyedévben a VOSZ barométere szerint. Perlusz László főtitkár az InfoRádióban ugyanakkor arról is beszélt, hogy a forint túl erős, és egyéb tényezők sem könnyítik meg a vállalkozók helyzetét.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége immár három és fél éve készíti el negyedévente a VOSZ Barométert. Ez egy gazdasági felmérés és mutató, amely a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) üzleti hangulatát, várakozásait és a gazdasági környezet megítélését méri.

Perlusz László elmondása szerint az üzleti hangulat tekintetében az idei év második negyedéve jelenti a „csúcsot”, korábban még nem detektáltak ennyire pozitív hangulatot, tehát a vállalkozók, főleg az előző negyedévekhez képest nagyon magas bizalommal vannak.

Mint a vállalkozói szövetség főtitkára az InfoRádióban hozzátette, a gazdasági helyzet biztonságosabbá válik az érintettek szerint, a vevői kör fizetési morálja javul, mindezekből áll össze az üzletihangulat-index, és ez az index most nagyon magas.

Elmondása szerint a vállalkozások eddig azért is nehéz helyzetben voltak, mert például a tervezett beruházásokat sokaknak nem sikerült végrehajtaniuk, nem nagyon láttak az elmúlt negyedévben a vállalkozások olyan üzleti lehetőséget, amit ki tudtak volna használni, a bővülésre is kevés lehetőséget láttak, és a vállalkozói tartalékok is tovább csökkentek, tehát ez is egy visszalépés.

„Nehéz helyzetben vannak a vállalkozások, de mégis nagyon pozitívan tekintenek a jövőbe”

– foglalta össze Perlusz László.

Hogy önmagában a bizalom milyen döntésekre sarkallja a vállalkozókat, arról reménykedve azt mondta, a beruházások felfelé ívelhetnek, ezek ugyanis az elmúlt években nagyon alacsony szintre estek vissza mind nemzetgazdasági szinten, mind vállalkozói szinten.

„Reméljük, hogy egy ilyen pozitív hangulat után már az üzleti aktivitás, az üzleti bevételek is előbb-utóbb jönni fognak, előbb-utóbb megérkeznek az európai uniós források – év vége felé –, ennek már az ígérete vagy a tervezhetősége is nagyon fontos” – festette fel.

Hogy hogyan fogadták a vállalkozók a választás táján indult nagy forinterősödést (400-as szintről 350-360-asra), arról azt mondta, az exportáló vállalkozásoknak általában ez nem túlságosan jó hír, feldolgozhatatlan néhány héten, hónapon belül ilyen markáns erősödés; ők nem tudják néhány hét vagy egy-két hónap alatt átszerződni a megrendeléseket, újratárgyalni az üzleti kontraktusokat,

gyors mentőövre, gyors megoldásokra van szükség.

Egyetért azzal, hogy nagy a bizalom a magyar kormány új politikájában, ami jelentős mértékben hozzájárult a forint erősödéséhez, amire még csak rátett a bejelentés az eurócsatlakozási szándékról, de most már egyfajta stabilitást kellene látniuk a vállalkozásoknak, hogy milyen árfolyammal kalkulálhatnak 2030-2031-ig, vagy amikorra valósággá válik az áttérés; „mi úgy ítéljük meg, hogy a 380 és 390 közötti sávhoz közelebb áll egy egyensúlyi árfolyam, amely segíti a magyar gazdaság fejlődését, az exportot, mint mondjuk a 350-360 forintos euróárfolyam. Reméljük, hogy ezt sikerül közösen majd elérni” – nyomatékosította Perlusz László.

A cikk Farkas Dávid interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×