Csak a Fidesz képes kivédeni a Magyarországot fenyegető veszélyeket és megvédeni az ország biztonságát – jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen, országjárása újabb állomásán ismét arra kérte a választópolgárokat, hogy közösen újítsák meg a háborúellenes szövetséget áprilisban, mert csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból. 2022-es vállalására utalva azt mondta: Magyarországot Európa legbiztonságosabb országaként tartotta meg. A rendezvényen felszólalt Lázár János is, aki arról beszélt, hogy a Fidesz az átlagemberek érdekében politizál.
A térség legnagyobb környezetrombolásának nevezte a Vas vármegyei Nagykölkeden talált gumilerakó ügyét a Tisza párt elnöke. Magyar Péter azt állította: mindhárom vasi Fidesz-jelölt érintett az ügyben. Az elmúlt években több tízezer köbméternyi használt gumiabroncsot halmoztak fel az Őrségi Nemzeti Parktól néhány kilométerre. A térségben tartott vasárnapi kampányrendezvényeken a pártelnök beszélt az MNB-ügyről is, úgy fogalmazott: a lopásoknak semmilyen következménye nincs, senkit sem vettek őrizetbe.
Visszalépésre szólította fel a Demokratikus Koalíciót a kormányváltás érdekében az MSZP elnöke. Komjáthi Imre az InfoRádiónak elmondta: azért írt nyílt levelet Dobrev Klárának, mert szerinte a DK veszélyezteti a kormányváltást a saját politikai túlélése érdekében. A szocialisták elnöke úgy fogalmazott: a racionalitás azt követeli, hogy most félre kell állni az útból és mindent meg kell tenni a kormány-, illetve rendszerváltásért.
Az iráni atomerőművek megsemmisítésével fenyegette meg az országot az amerikai elnök, ha 48 órán belül nem nyitja meg újra a Hormuzi‑szorost az olajszállító hajók előtt. Teherán válaszul közölte: egy ilyen támadás esetén az egész térségben amerikai érdekeltségű energiainfrastruktúrákat vennének célba. A tájékoztatás szerint a szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, amely egyezteti biztonsági intézkedéseit Teheránnal.
A NATO főtitkára szerint több mint húsz ország csatlakozott a Hormuzi-szoros biztonságáról szóló tervhez az amerikai elnök sürgetésének hatására. Mark Rutte közölte, hogy megérti Donald Trump elégedetlenségét a késlekedés miatt, de hozzátette, hogy megértést kér, hiszen a kidolgozásához időre van szükség. Donald Trump amerikai elnök a héten többször bírálta a NATO-t, amiért nem küldtek segítséget a Hormuzi-szoros biztonságának megteremtésére.
Izraelben sorozatos légiriadók voltak az Iránból és Libanonból indított rakéták és drónok miatt. Tel-Avivban egy iráni kazettás rakéta tizenöt embert sebesített meg. Jiszráel Kac védelmi miniszter bejelentette, hogy kormányfővel közösen a dél-libanoni Litáni folyó összes hídjának azonnali lerombolására utasította a hadsereget, hogy ezzel megakadályozzák a Hezbollah fegyvereseinek déli irányú mozgását.
Az egész emberiség szégyenének nevezte a háborúk okozta halált és fájdalmat XIV. Leó pápa. A katolikus egyházfő a római Szent Péter téren elmondott beszédében úgy fogalmazott: továbbra is döbbenten figyeli a Közel-Keleten és a világ más részein pusztító háborúkat. Ismét arra kérte a háborús konfliktusokban érintett feleket, hogy vessenek véget az ellenségeskedésnek, és tegyenek lépéseket az őszinte párbeszédért és a béke megteremtéséért.
Szlovéniában a megnövekedett kereslet miatt korlátozta a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a kormány. A kabinet emellett felszólította a piacvezető Petrol vállalatot az ellátási zavarok haladéktalan felszámolására. A magánszemélyek legfeljebb 50, a jogi személyek 200 litert tankolhatnak egy alkalommal, miközben a hadsereg is segít az ellátás biztosításában. A Petrol közleményben utasította vissza a kritikákat, és közölte: az egyes benzinkutakon tapasztalható hiányt a hirtelen megugró kereslet okozza, nem pedig ellátási zavar.
Megemlékeztek Brüsszelben a dzsihadista terrortámadások tizedik évfordulójáról. A 2016. március 22-i merényletek célpontjai a Zaventem nemzetközi repülőtér és az uniós intézményeknek is helyet adó városrész Maelbeek metróállomása volt. A merényletekben 32 ember halt meg, és több mint háromszázan megsebesültek. A 2016. márciusi brüsszeli és a 2015. novemberi párizsi terrortámadásokat ugyanaz a francia-belga dzsihadista sejt követte el.
Kubában egy héten belül már másodszor volt országos áramkimaradás, miután a Nuevita hőerőmű egyik blokkjának leállása dominóhatást váltott ki a teljes hálózatban. Havanna sötétségbe borult, az utcákon az emberek zseblámpával közlekedtek, és több vendéglátóhely csak generátorral tudott működni.
Medve sebesített meg egy férfit Romániában, a Maros megyei Torboszló és Székelyabod közötti erdőben. Az idegenvezetőként dolgozó 58 éves férfi állapota stabil. Az elmúlt két évben megszaporodtak a medvetámadások Romániában, különösen a Kárpátok térségében. Több közülük halálos kimenetelű volt.







