Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
BKK: forgalomba állt a 26. új CAF-villamos
Nyitókép: BKK

BKV: jön a béremelés

Megszületett a 2026-os bérmegállapodás a BKV Zrt.-nél, az idén összesen 9,2 százalékkal emelkednek a bérek a társaságnál – közölte a cég.

Azt írták, újabb jelentős bérfejlesztésről állapodott meg a BKV vezetése a szakszervezetek képviselőivel, ennek értelmében 2026-ban összesen 9,2 százalékkal nőnek a bérek a társaságnál. Ebből 8 százalék, de minimum 40 ezer forint egységes alapbérfejlesztésként jelenik meg minden munkavállalónál, a fennmaradó rész pedig egyebek mellett a Budapest-pótlék, az év végi utalványok, valamint a fix összegű pótlékok összegének emelését fedezi.

A 2026-os bérmegállapodás az év elejétől hatályos, így a munkavállalók a január havi bérüket már az emelt összegek szerint kapják meg.

Hozzátették: az idei bérfejlesztés illeszkedik a BKV-nál következetesen megvalósított béremelési folyamathoz és a főváros Budapest-család koncepciójához, amelynek célja, hogy a városért dolgozókat anyagi juttatással és egyéb formában is elismerje.

Kiemelték: 2025 óta 19 százalékkal nőttek a bérek a BKV-nál, ami megfelel a Fővárosi Közgyűlés által tavaly elfogadott, öt évre szóló bér- és foglalkoztatáspolitikai céloknak.

A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott, több esztendőre szóló megállapodásoknak köszönhetően 2022-től a bérek összesen átlagosan 78,6 százalékkal emelkedtek a BKV-nál, ami azt mutatja, hogy a munkáltató prioritásnak tartja a munkatársak anyagi megbecsülését és a kiszámítható jövőt – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×