Infostart.hu
eur:
390.81
usd:
340.07
bux:
120787.85
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik
Isztambul, 2017. november 24.Tarr Béla rendező egy sajtóértekezleten, az 5. Nemzetközi Boszporusz Filmfesztiválon Isztambulban 2017. november 24-én. (MTI/EPA/Sedat Suna)
Nyitókép: SEDAT SUNA

Tarr Béla búcsúztatása: nyilvánosságra hozták a részleteket

A Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című filmek alkotója életének hetvenegyedik évében január 6-án hunyt el.

Február 6-án délután 2 órától vesznek végső búcsút Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőtől Budapesten a Fiumei úti sírkertben – tette közzé a Magyar Filmművészek Szövetsége.

Tarr Béla 1955-ben született Pécsen. Pályafutását tizenhat évesen amatőr filmesként kezdte. Később a Balázs Béla Stúdióban dolgozott, a magyar kísérleti film legfontosabb műhelyében, ahol elkészítette első játékfilmjét, a Családi tűzfészek című alkotást 1977-ben. Ő készítette az első magyar független játékfilmet, a Kárhozatot, amelyet 1988-ban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be, és amely jelentős nemzetközi sikert aratott.

A filmrendező 1989-1990-ben Berlinben élt a DAAD Berliner Künstlerprogram vendégeként, majd vendégprofesszorként kezdett tanítani a berlini DFFB-n (Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin), ahol 2011-ig folytatta oktatói tevékenységét. 1997-ben a Európai Filmakadémia tagjává választották. 2003-ban megalapította a TT Filmműhelyt, amelyet 2011-ig vezetett. A TT Filmműhely készítette filmjeit, miközben

Tarr producerként is közreműködött több jelentős alkotó munkájában.

Miután 2011-ben A torinói ló című játékfilmjét utolsó alkotásaként jelentette be, életművét lezártnak tekintette, pályája új szakaszát az oktatásnak szentelte, hogy a filmkészítés új formáinak fejlesztését elősegítse. Számos kitüntetést nyert el: 1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott.

2010-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet, 2012-ben a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke volt, majd tiszteletbeli elnökké választották. Művészetét több külföldi kitüntetéssel, egyebek közt a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával,

számos nemzetközi filmfesztivál életműdíjával ismerték el.

2023-ban megkapta a tiszteletbeli Európai Filmdíjat. Tavaly februárban a 44. Magyar Filmszemle, legutóbb pedig a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjával tüntették ki.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×