Infostart.hu
eur:
386.18
usd:
330.43
bux:
116567.93
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: BKK

Megérkezett a huszadik „szupervillamos” Budapestre, de akad egy bökkenő

A teljesített futáspróbák és a sikeres hatósági vizsgák után újabb CAF-villamost adott át a spanyol gyártó a Budapesti Közlekedési Központnak, ezzel húszra nőtt a fővárosban közlekedő új CAF-ok száma.

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint az új, forgalomba állt villamos a korábban megrendelt – jelenleg is gyártás alatt lévő – 51 darabos flotta része.

A járműveket a spanyol gyártó folyamatosan adja át, a „csomag” utolsó villamosa előreláthatólag 2026 végétől szállíthat utasokat. A járműbeszerzési projekt az Európai Unió támogatásával, az állam társfinanszírozásával valósul meg, aminek köszönhetően

a jelenlegi 30-ról 40 százalék fölé emelkedhet a forgalomban lévő alacsonypadlós villamosok aránya Budapesten.

A megítélt támogatás összege 54,15 milliárd forint – írták.

A BKK közölte, a megújuló járműállomány lehetővé teszi, hogy a jelenleginél több alacsonypadlós szerelvény közlekedjen azokon a vonalakon, ahol már most is járnak. Ezt azt jelenti, hogy az 1-es, a 3-as, a 17-es, a 19-es, a 42-es, az 50-es, az 56-os, az 56A és a 61-es vonalán is folyamatosan bővülhet az alacsonypadlós és légkondicionált villamosok száma.

A társaság kitért arra is, hogy az 51 új jármű forgalomba helyezésével és az európai uniós infrastrukturális források rendelkezésre állását követően – a szükséges beavatkozások (mint például az áramellátás fejlesztése vagy egyes végállomások átépítése) elvégzése után – a tervek szerint a 2-es, a 23-as és a 24-es, valamint a 62-es vonalán is megjelenhetnek a korszerű villamosok, illetve a 14-es és a 69-es vonalon további alacsonypadlós járművek is forgalomba állhatnak.

A BKK és az Irányító Hatóság aláírta a támogatási szerződést, amely európai uniós forrásból biztosítja a járművek további finanszírozását. Csakhogy – mint írták – a szerződés nem tér ki a szükséges infrastrukturális fejlesztések finanszírozására, ezek hiányában

problémákba ütközik a villamosok tartós és hatékony üzemeltetése,

valamint újabb vonalak bevonása az alacsonypadlós hálózatba. Enélkül nem biztosított a jelenleg alacsonypadlós villamossal nem járható vonalak fejlesztése, további peronok akadálymentesítése, valamint az érkező villamosok kocsiszíni tárolási, illetve kiszolgálási feladatainak ellátására történő felkészítése.

A társaság által előkészített infrastrukturális fejlesztésekre „a kormány – korábbi határozatával ellentétben – továbbra sem biztosítja” a fővárosnak a szükséges uniós forráshoz való hozzáférés lehetőségét, miközben az fenntartja rá az igényét – olvasható a BKK kommünikéjében.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×