Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Nyitókép: Pexels.com

Meghalt Gaskó István, nevéhez volt köthető a vasúti gördülősztrájk

Június 8-án elhunyt Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek korábbi elnöke – adta hírül az érdekképviselet a honlapján.

A ligenet.hu megemlékezése szerint Gaskó István 1954. július 21-én született Sajószentpéteren. 1975-ben a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán vasútmérnöki, 1972-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdasági diplomát szerzett. Ezt követően a MÁV-nál helyezkedett el. 1989-ben részt vett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a VDSZSZ alapításában. 1990-ben már a szakszervezet ügyvezető elnöke, 1991-től elnöke. 1993-ban és 1994-ben a LIGA Szakszervezetek alelnökévé választották, 1996-től 2016-ig a LIGA Szakszervezetek elnöke.

A szakszervezet gyászhírben arról ír, hogy Gaskó István a független szakszervezeti mozgalom nagy harcosa volt, aki a két szervezeti pozíciója segítségével a munkaharcok aktív formáit valósította meg. A nevéhez fűződik a „TB mentés”, a vasúti „gördülősztrájkok” a feketegazdaság elleni tüntetések mellett a félpályás útlezáró akciók, aláírásgyűjtések és számtalan országos demontráció szervezése is.

Az általa szervezett 2011-es országos tiltakozások, útlezárások és sztrájkok az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése és a Munka törvénykönyve módosítása ellen nagyban hozzájárultak, hogy létrejöjjön a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma – írják a honlapon.

Gaskót 2016-ban, rendkívüli elnökségi ülésen mondatták le a Liga Szakszervezetek konföderáció éléről. A bizalomvesztéshez az vezethetett, hogy felhatalmazás nélkül folytatott bértárgyalást a kormányzattal - teszi hozzá a 24.hu.

Címlapról ajánljuk
„Mély fájdalom” – zarándokok vesztették életüket az éjjeli busztragédiában
lengyelek

„Mély fájdalom” – zarándokok vesztették életüket az éjjeli busztragédiában

Karol Nawrocki lengyel elnök vasárnap részvétét fejezte ki az M3-as autópályán történt buszbalesetben elhunytak hozzátartozóinak.

Ismét zajos a gödi Samsung-gyár, nagy munkában vannak a koreaiak

A gödi Samsung-gyár környékén élők az elmúlt napokban tapasztalt fokozott zajhatás miatt keresték fel az önkormányzatot, aminek hátterében a gyár területén zajló építkezések állnak. Új zajvédő fal épül és átmenetuleg ezért nagyobb a zaj a városban. Közben a szakminiszter nagyobb szigort ígér.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

A világon több olyan hálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. A létezésüket teljesen természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen óriási infrastuktúra működteti ezeket a háttérben. A műholdas navigáció a hidegháborús nukleáris elrettentésből nőtt ki, mára azonban a modern civilizáció egyik legfontosabb alapinfrastruktúrájává vált. Négy globális rendszer létezik – az amerikai GPS, az orosz GLONASS, az európai Galileo és a kínai BeiDou –, amelyek mind állami finanszírozásban működnek, alapszolgáltatásuk ingyenes közjószág. Az ezekre épülő iparágak piaca 2023-ban mintegy 260 milliárd eurót tett ki, és 2033-ra akár 580 milliárd euróra nőhet. A rendszerek jelentősége messze túlmutat a navigáción: a logisztikától a precíziós mezőgazdaságon át a pénzügyi időszinkronizációig a gazdaság szinte minden szegmensét átszövik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×