Budapesten és Pest megyében több mentőautó is késhetett, miután a hét elején frissítették az irányításhoz használt tabletek szoftverét.
A tabletek leállása miatt mindent papírozni kellett a mentőknél, ami azt eredményezte az Index cikke szerint, hogy volt beteg, akinek 2 helyett 6-7 órát kellett várnia a szállításra.
„A szegény irányítók, mondjuk úgy, vakon mozogtak, mert legtöbbször azt sem tudták, hogy aktuálisan merre járnak az autóik, tehát ha például útközben lett volna egy sürgős riasztás, nem tudták volna ránk bízni” – nyilatkozta névtelenül egy mentőápoló az RTL Híradónak.
A tableteket megyéről megyére frissítik, közölte az Országos Mentőszolgálat, hozzátéve, hogy az életmentést mindez nem lassíthatja, „a betegszállítási feladatokkal a tabletek frissítése nincs összefüggésben” – írták.
„Ha nem azonnali mentőszállítást rendel el az orvos, akkor előfordulhat hosszabb várakozás” – nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
KezdőlapBelföld"Mondjuk úgy, vakon mozogtak" - szoftverfrissítés okozott gondot a mentőknél
A Hamász kész átadni a Gázai övezet feletti ellenőrzést az újonnan alakult palesztin szakértői kormánynak. A fegyvereiket azonban addig nem adják le, amíg Izrael ki nem vonul a megszállt területekről.
Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
Janet Yellen volt amerikai pénzügyminiszter szerint Donald Trump példátlan támadásai Jerome Powell Fed-elnök ellen nemcsak a jegybank függetlenségét veszélyeztetik, hanem politikailag is visszafelé sülhetnek el - jelentette a Bloomberg.
Tudtad? Magyarországon olyan kénes gyógyvízű fürdőhelyek találhatók, amelyek Európa-szerte is ritkaságnak számítanak? Összegyűjtöttük hát a legjelentősebb kénes gyógyvizű helyeket!